Multik húzták magukkal a magyar szélerőműves családi vállalkozást

Viccből vágott bele egy munkába 1985-ben Lakics László, de annyira megtetszett neki, hogy vállalkozni kezdett, és azóta sikeres családi céget épített fel.

A Lakics Gépipari Kft. szélerőműveket gyártó multik beszállítója lett, és a megújulóenergia-termelés felívelését meglovagolva 2008-ra ötmilliárdos árbevételt ért el, amit a válság jócskán megtépázott, de a vállalkozás előremenekült, és fejlesztett ez idő alatt is. A cégvezető arra számít, hogy a szélerőműves megrendelések az idén újra ötmilliárdos megrendelési szint fölé repítik a cégét. A növekedés megalapozására használta a válságot a kaposvári Lakics Gépgyártó Kft., a megrendelések visszaesésével egy kétmilliárdos beruházást hajtott végre, kihasználva, hogy leestek a beruházási költségek. “Nem szorította a nyakunkat a sok megrendelés” – magyarázta Lakics László, a megújuló energetikai iparágban tevékenykedő cég alapítója. A családi kézben lévő vállalkozás 2003 és 2008 között közel megtízszerezte árbevételét, az utána következő két évben azonban 5220 millió forintról 2776 millió forintra, közel a felére esett a bevétel. A cégtulajdonos azonban optimista, az idén ismét 5 milliárd forint körüli árbevételt várnak, sőt ahogy fogalmazott, olyan mértékben jönnek újra a megrendelések, hogy “ki merem jelenteni, ha így folytatjuk, akkor ezt a gyárat is kinőjük”.

 
A visszaesést csak részben a válságra vezetik vissza a cégben, ugyanis nemcsak a megrendelések csökkentek, hanem az alapanyagárak is, ami kényszerűen az ő áraikat is leszorította. Így ugyanannyi értékesített mennyiséggel is csökkent volna az árbevétel. A visszaesés másik oka éppen az előremenekülés volt. A 2010-ben átadott új, kaposvári gyárban ugyanis összevonták a korábbi dombóvári és a sántosi telephelyet, vagyis egyes gépek hónapokig álltak. A barnamezős kaposvári beruházás során a régi épületet le kellett bontani, újat építeni, kialakítani az infrastruktúrát. Mivel a megrendelések visszaestek, “nem kellett 120 százalékon termelni”, egy nem válságos évhez képest nem okozott akkora kiesést a költözés – magyarázta Lakics László. Közben pedig a “válság ilyen szempontból jól is jött” – mondta -, mivel a beruházás költségeit leszorította.

 
A Lakics család vállalkozása saját bevallásuk szerint technológiaorientált cég, sokat költenek innovációra. Az alapító idősebbik fia, a cégben a gazdasági ügyekért és vevőkapcsolat-tartásért, valamint az általános cégvezetésért felelős ügyvezetőként dolgozó Lakics Péter szerint az elmúlt tíz év összesített eredménye körülbelül megegyezik azzal az összeggel, amelyet ezen idő alatt beruházásra fordítottak, vagyis a cég a nyereség nagy részét fejlesztésre forgatja vissza. A kaposvári gyár kétmilliárd forintba került, és ez az összeg jelentős részben a telephely kiépítését tartalmazza, gépvásárlásra kevesebb mint a tizedét fordították. Kaposvár polgármestere, Szita Károly elmondta, hogy a város először az ipari parkban ajánlott egy önkormányzati tulajdonú területet, de Lakics Lászlóék máshova, az Izzó utcába “álmodták” a gyárat. Az önkormányzat a munkahelyteremtés érdekében (száz új munkahelyet vállalt a kft.) 28 millió forint kedvezményt biztosított a terület vételárából. “Kötelességemnek éreztem, hogy támogassuk a másik terület ötletét” – mondta Szita Károly, aki elmondása szerint szimpatikusnak találta a saját erőből, kis műhelyből kinövő vállalkozást.

 
Multik beszállítói
A fejlődést a cégvezető beszámolója szerint több tényező határozta meg, egyrészt a nagy nevű multinacionális vevők magas elvárása, a folyamatos beruházások, illetve az a szervezeti váltás, amely a garázscégként indult vállalkozásban felszabadította a magas műszaki színvonalra képes tudást.

 
A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.