Napelemek adják az áramot a bátaszéki intézményekben

Tavaly nyújtotta be a város a „Napelem rendszer telepítése Bátaszéken” elnevezésű projekthez kapcsolódó igényét, tudtuk meg dr. Bozsolik Róberttől, Bátaszék polgármesterétől.

Az igényelt támogatás összege 47 millió 881 ezer forint lett volna. Az akkori elképzelések szerint ez 100 százalékban támogatott pályázati lehetőség volt. Sajnos a pályázati eljárás során a pályázati intenzitást visszacsökkentették 88 százalékra, ami azt jelenti, hogy a városnak 5,7 millió forint önerőt kell biztosítania a beruházás megvalósításához, tette hozzá a város vezetője.

Az azonban nem változott, hogy a pályázati lehetőségen belül a város négy közintézményén helyeznek el napelemes rendszereket: a városházán, a gondozási központ Vörösmarty utcai idősek klubjának épületén, a Petőfi Sándor Művelődési Házon valamint a városi óvodán. Ezeket a napelemeket úgy tervezték, hogy az intézmények villamosenergia-ellátását teljes egészében meg tudják oldani. Ennek eredményeként várhatóan a felsorolt közintézményeknek már nem lesz villamosenergia-költsége. Várhatóan március végén, április elején elkezdődik a beruházás kivitelezési szakasza, s május 30-ig be is fejeződik.

A megvalósításra vonatkozó szerződéseket már tavaly megkötötték – mondta el Gerhát János településüzemeltetési ügyintéző. A jövő héten tartanak egy koordinációs megbeszélést az érintett felek részvételével, s megbeszélik, hogyan lehet a kívánatos ütemet tartani.

forrás: teol.hu

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.

Nincs hozzászólás

  1. “Napelemek adják az áramot a bátaszéki közintézményekben.” Nagyrészt. Télen, illetve rossz időben pedig a hálózatról kapják a paksi erőmű által megtermelt áramot továbbra is!! Ez utóbbiért persze a nyáron megtermelt és a hálózatba visszatáplált pluszáram mennyiség fejében kevesebbet, vagy semmit nem kell fizetniük.