Napelemes rendszerre is kössünk biztosítást?

Azt bizonyára már nagyon sokszor hallottuk, hogy a napelem rendszerekre több évnyi vagy évtizednyi garancia jár. Ez valóban így igaz, hiszen az olyan összetevőkre, mint a panelek vagy inverterek minden cég garanciát vállal.

A munkálatokra ez egyaránt érvényes: ez azt jelenti, hogy a napelemek telepítése során a kivitelező nem rongálja meg a tetőnket vagy bármelyik részt a házunkon, hanem minőségi munkát végez, amire garanciát is vállal. Azonban ne keverjük össze a biztosítás és a garancia fogalmát. A fent említett szempontok mind a garancia fogalomkörébe tartoznak, de ha egy lopásról vagy tűzről beszélünk, akkor a garancia nem érvényes. Ezért kell még időben elkezdeni a rendszerek biztosítását.

Íme néhány hasznos információ azok számára, akik a közeljövőben napelem rendszert szeretnének telepíteni és biztosítani:

1. Tisztázza le már a napelem rendszer beüzemelése előtti időre is a biztosítás pontjait a kivitelezővel. Nagyon sok kivételező már magától automatikusan intézkedik erre a károkkal meglehetősen gazdag időre is a biztosításról, már csak azért is, hogy megfelelő szervizt nyújtson a vevőnek.

2. Amennyiben a napelem rendszer szerelése alatt károk keletkeznek, úgy azért a vállalkozó a felelős. Itt, mint más építkezéseknél is szokásos a vállalkozói kötelező felelősségbiztosítás megkötése. Több üzemi felelősségbiztosításban költségmentes szokott lenni az építési időszak, amennyiben ez időben meg lett kötve.

3. Kössön biztosítást a napelemes rendszerre olyan károk esetében, mint pl. lopás, jégkár, szél vagy ami egyéb külső, nem meghatározott környezeti behatás miatt bekövetkezhet. Itt léteznek már speciális fotovoltaik biztosítások vagy a klasszikus háztartási biztosítás is alkalmazható ide. Ez a variáció igen kedvező forma különösen az ún. háztáji (HMKE) napelemes rendszerek esetében, ha az üzemeltető maga az épület tulajdonosa is egyben. Csak egy-két biztosító társaság kér ezért valamennyi többletköltséget erre az időszakra.

4. Amennyiben tervezve van, hogy a már meglévő biztosításba lesz majd az új napelemes rendszer biztosítása felvéve, úgy időben informálni kell a biztosító társaságot erről a tervről. Mindenesetre kérjen írásos visszaigazolást a biztosítótól és őrizze meg azt. Amennyiben biztosítást és biztosító társaságot vált, úgy ügyelni kell arra, hogy a napelemes rendszer biztosítása újra benne legyen.

5. Amennyiben alápincézett a lakóépület, úgy ellenőrizze, hogy az árvíz alatt lévő pince is be legyen biztosítva; elég gyakran már itthon is alápincézettek a családi házak és általában oda vannak telepítve a napelemes rendszerszabályozó komponensei is. (Ugyan nem egyből gondol az ember árvízkárok esetében a napelemes rendszerre, mivel a látható része annak a tetőn van, de az akkumulátorok és az inverter(ek) és egyéb szabályzók a pincében vannak telepítve.)

6. Amennyiben hitelből van a napelemes rendszer megfinanszírozva, úgy a hitelező mindenféleképpen megkéri a napelem rendszer biztosításának legalább egyfajta megkötését. Ezek általában többet fedeznek, mint az épületbiztosítás standard ajánlata és alapjában véve minden olyan károkat fedeznek, amelyek külső behatás miatt felléphetnek. Az épületbiztosítással ellentétben a napelemes rendszer biztosításának az az előnye, hogy a tulajdonosnak nem kell semmit sem dokumentálnia, hogy hol, hogyan, mikor és miért keletkezett a kár. A bizonyítás a biztosító dolga.

7. Vizsgálja meg, hogy hogyan van biztosítva a hozamkiesés. A hozamkiesések ugyan a rendszer biztosításában általában bele vannak értve. De vannak lényeges különbségek a kezdeti és a tartós kárpótlásoknál. Mivel nagyobb károk esetében a javítás illetve a hibaelhárítás több időt vehet igénybe, ezért a kárpótlás ideje ne legyen rövid (legalább 6 hónap). Az átlagosnál nagyobb rendszerveszteségek vagy a komponensek tűrései illetve tervezési hibák, technikai hibák és javítások miatti csökkentett hozam általában nincs lebiztosítva a napelem rendszer biztosításában, mert azok nem a kész rendszert érő külső behatás miatt keletkeznek. Aki ez ellen is le akarja magát biztosítani, annak hozamgarancia biztosítást is kell kötni.

8. A napelemes rendszerből kiinduló veszélyek és harmadik személy veszélyeztetése miatt – pl. egy modul lecsúszása – jó a kötelező felelősségbiztosítás megkötése. Amennyiben az üzemeltető egyben az épület tulajdonosa is, úgy a napelemes rendszert bele lehet venni egy létező épület- és telekbiztosítási kötelező biztosításba. Ha nincs ilyen biztosítás, úgy megpróbálhatja a privát kötelező biztosításon keresztül is. Néhány biztosítónál ez csekély felárral elérhető. Ha nincs ilyen opció, akkor létezik külön üzemeltetői kötelező felelősségbiztosítás is.

9. Aki biztosítási ajánlatokat akar összehasonlítani és talán később váltani szeretne, akkor már a biztosítás megkötésekor jegyezze fel magának személyes kalendáriumában a szerződés lejárta előtti dátumot emlékeztetőül.
Ha most arra, hogy túl hosszú és bonyodalmas művelet a biztosítás megkötése, akkor mindenképp vegye figyelembe azt, hogy ezzel a saját befektetését biztosítja be. Gondoljon csak arra, hogy kiadja a pénzt a napelemekre, majd egy szerencsétlenség következtében nem téríti meg senki a kárt. Annak érdekében, hogy ezt még időben elkerülje, csak ajánlani tudjuk a biztosítás megkötését.

Végezetül pedig nézzük át, hogy milyen előnyökkel is jár a napelem rendszer telepítése:

Egyszer kell pénzt áldoznia rá, hiszen utána már a karbantartás minimális és nagyon ritkán szükséges
A napelemek élethossza eléri akár a 30-40 évet is
Nem szennyezi a környezetet: a napenergia ily módon való felhasználása során nem kerülnek ki káros anyagok a légkörbe
Az elterjedt tévhittel ellentétben, a napelemek nemcsak napos időben termelnek elektromos áramot
A teljesítmény fokozható a megfelelő technológiával
Azt az energiát, amit nem szeretne még felhasználni, akkumulátorokban elraktározhatja a kevésbé napos időkre, amikor a teljesítmény csökken

A napelemek ára folyamatosan esik, hiszen egyre több gyártó kínálja fel a szolgáltatásait és a napelem típusokat
Láthatjuk tehát, hogy a napelem rendszer telepítése nem véletlenül válik egyre elterjedtebbé. Számos előnyünk származik a használatából, arról nem is beszélve, hogy a környezet jelenlegi állapotát hatékonyan tudnánk javítani. Mindenkit csak bíztatni tudunk a rendszerek beszerelésére, azonban a fent említett pontokat mindenképp ajánlatos figyelemmel követni, ha kétségünk lenne a biztosítás megkötéséről. A legjobb az, ha több céget keresünk fel, árajánlatot kérünk, és megállapítjuk, hogy melyik jelenti a legjobb megoldást és melyik nyújtja a legtöbb segítséget. A választék terén nincs hiány, azonban figyeljünk oda arra, hogy a a cég megbízható legyen és rendelkezzen a megfelelő tapasztalattal és referenciával. Ha ezzel megvagyunk, akkor elkezdhetjük előkészíteni a telepítéshez szükséges iratokat, helyszínt és egyebet. Utána pedig csak élveznünk kell az energiatakarékos berendezésünk által nyújtott előnyöket.

Forrás: napelemek-napkollektorok.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.