Napenergiával működő csónakmotor a Balatonon

A napokban nem mindennapi élményben lehetett része a WWF Magyarország egyik munkatársának, hiszen a Balatont egy napelemmel működtetett motoros csónakkal szelte át.

Az elképesztő találmány forradalmasíthatja a vízi közlekedést, és természetvédelmi szempontból is kiemelkedő, hiszen semmivel sem szennyezi a vizet. A Fishing & Hunting Magazin munkatársai keresték meg szervezetünket azzal, hogy egy nem mindennapi szerkezetet próbálnak ki a Balatonon. A napelemmel hajtott csónakmotor teszteléséről mi sem maradhattunk le, így kollégánk hajnalban útra kelt, hogy elsőkézből lássa a különleges találmányt. A Torqeedo T1003 elnevezésű modell német gyártói nem kevesebbet állítanak, mint, hogy egy normálméretű balatoni csónakra szerelve, az egész tavat körbehajózhatjuk 2,5 km/h sebességgel, megállás nélkül. Mindezt napelem segítségével! A mindössze 1,5 m hosszúságú és 0,9 m szélességű, kihajtható napelemet a csónak tetejére kell szerelni, majd csatlakoztatni a motorhoz, és már készen is állunk az indulásra. Miközben haladunk a solar panel (napelem) az energiaforrás, amely átlagos időjárási körülmények között folyamatosan képes tölteni a csónakmotorba beépített lítium mangán akkumulátorokat. Utunk végeztével, egy 25 cm átmérőjű hengerbe összehajtva, akár magunkkal is vihetjük következő állomásunkra, az alig másfél kilogrammos solar panelt. 

A napelemmel működő csónakmotorok elterjedése hatalmas előrelépést jelentene a környezetkímélő vízi közlekedésben. A benzinnel működtetett motorok szennyezik a folyók, tavak vizét, és ezzel veszélyt jelentenek az élővilágra. A fenntartható jövő érdekében fontos, hogy minél több ehhez hasonló, rendkívüli találmány születhessen meg, amelyek segítségével egyre többet tehetünk bolygónk jövőjéért. A napokban nem mindennapi élményben lehetett része a WWF Magyarország egyik munkatársának, hiszen a Balatont egy napelemmel működtetett motoros csónakkal szelte át. Az elképesztő találmány forradalmasíthatja a vízi közlekedést, és természetvédelmi szempontból is kiemelkedő, hiszen semmivel sem szennyezi a vizet. A Fishing & Hunting Magazin munkatársai keresték meg szervezetünket azzal, hogy egy nem mindennapi szerkezetet próbálnak ki a Balatonon. A napelemmel hajtott csónakmotor teszteléséről mi sem maradhattunk le, így kollégánk hajnalban útra kelt, hogy elsőkézből lássa a különleges találmányt.

A Torqeedo T1003 elnevezésű modell német gyártói nem kevesebbet állítanak, mint, hogy egy normálméretű balatoni csónakra szerelve, az egész tavat körbehajózhatjuk 2,5 km/h sebességgel, megállás nélkül. Mindezt napelem segítségével! A mindössze 1,5 m hosszúságú és 0,9 m szélességű, kihajtható napelemet a csónak tetejére kell szerelni, majd csatlakoztatni a motorhoz, és már készen is állunk az indulásra. Miközben haladunk a solar panel (napelem) az energiaforrás, amely átlagos időjárási körülmények között folyamatosan képes tölteni a csónakmotorba beépített lítium mangán akkumulátorokat. Utunk végeztével, egy 25 cm átmérőjű hengerbe összehajtva, akár magunkkal is vihetjük következő állomásunkra, az alig másfél kilogrammos solar panelt. A napelemmel működő csónakmotorok elterjedése hatalmas előrelépést jelentene a környezetkímélő vízi közlekedésben. A benzinnel működtetett motorok szennyezik a folyók, tavak vizét, és ezzel veszélyt jelentenek az élővilágra. A fenntartható jövő érdekében fontos, hogy minél több ehhez hasonló, rendkívüli találmány születhessen meg, amelyek segítségével egyre többet tehetünk bolygónk jövőjéért.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.