Ne vásárolj semmit! napot tart a Tudatos Vásárlók Egyesülete

Ne vásárolj semmit! napot tart a Tudatos Vásárlók Egyesülete pénteken Budapesten.

A civil szervezet a karácsony előtti túlzott, ésszerűséget mellőző vásárlási láz ellen kíván fellépni, mely jelentős környezeti és társadalmi károkat okoz.
Az egyesület a Nyugati-téren “nejlonfát” állít fel, melyre mindenki felakaszthatja vásárlásból visszamaradt nejlonzacskóját. A részvevők “nem vásárlásukért” cserébe egyedi tervezésű tudatos vásárló vászontáskát kapnak ajándékba.
“Szeretnénk, ha mindenki végiggondolná vásárlás előtt, hogy tényleg szüksége van-e a az adott dologra a megajándékozni kívánt személynek. Esetleg nem készíthetnénk-e magunk el az ajándékot?” – magyarázta az akció célját Lőrincz Zsuzsa, az egyesület munkatársa az MTI-nek.
“Csökkenteni kell a termelődő hulladék mennyiségét a jól megtervezett, tudatos vásárlással. Ne vegyünk felesleges holmikat, de ha már megveszünk valamit, akkor a lehető legkevesebb csomagolással tegyük azt! Próbáljuk meg a megvásárolt termék élettartamát a lehető leghosszabbra nyújtani azzal, hogy kidobás helyett megjavíttatjuk, vagy ha már nekünk nem kell, másnak adjuk!” – hívja fel a figyelmet az egyesület közleményében.
További Ne vásárolj semmit! napi akciók a nevasaroljsemmitnap.hu oldalon érhetők el.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) országos hatókörű, non-profit, közhasznú szervezet. Célja a fogyasztók hosszú távú érdekeinek képviselete és a fogyasztók tájékoztatása.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.