Nem a klímaváltozás okozta a tavalyi oroszországi hőhullámot

Nem a klímaváltozás, hanem egy természetes időjárási jelenség okozta a több tízezer áldozatot követelő tavaly nyári oroszországi hőhullámot – érvelnek amerikai kutatók.

Randall Dole, az Egyesült Államok Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatalának (NOAA) munkatársa kollégáival arra jutott, hogy az események hátterében egy nagynyomású légköri zóna állt, mely hosszú időn át eltérített minden hűvös levegőt és csapadékot az érintett nyugat-oroszországi terület fölött. Mint a Geophysical Research Letters című tudományos folyóirat online kiadásában megjelent tanulmányban írják, a térségben ilyen mértékű blokkoló időjárási mintázatra korábban nem volt példa, és nem is lehetett előre jelezni.Martin Hoerling társszerző, a NOAA kutató meteorológusa szerint a makacs időjárási jelenség összefüggésben állhatott a Pakisztánt nagyjából ugyanebben az időben elárasztó esőzésekkel is. A tavaly július és augusztus közepe között tomboló hőség több mint 50 ezer áldozatot szedett Moszkvában és az ország más nyugati részein, erdőtüzeket váltott ki, valamint jelentős károkat okozott a mezőgazdasági termésben is (a gabonatermés mintegy 40 százalékkal esett, ami a globális kínálatra is érezhető hatást gyakorolt). A fővárosban, ahol júliusban  rendszerint18-20 Celsius-fok körüli a napi átlaghőmérséklet, tavaly júliusban elérte a 30,55 fokot; a napi átlaghőmérsékletbe az éjszaka is beletartozik. A hőség Ukrajnát, Fehéroroszországot és a balti államokat is érintette. A kutatók szerint bár a hőhullámot közvetlenül nem a klímaváltozás okozta, az üvegházgázok légköri koncentrációjának növekedése nyomán átalakuló éghajlattal egyre gyakoribbá válhatnak a hasonlóan szélsőséges események. Míg 2010-ben egy ilyen hőhullám valószínűsége Nyugat-Oroszországban 1 százalék alatti volt, 2100-ra meghaladhatja a 10 százalékot – mutatnak rá.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.