A kis énekesmadarak, mint például a cinegék vagy rigók különös módon nem kedvelik az ökológiai gazdálkodásból származó bioeleséget. Ha tehetik, inkább hagyományos módszerekkel termesztett magvakból csipegetnek - számoltak be brit kutatók.

Nem bírják a biokosztot a madarak

A kis énekesmadarak, mint például a cinegék vagy rigók különös módon nem kedvelik az ökológiai gazdálkodásból származó bioeleséget. Ha tehetik, inkább hagyományos módszerekkel termesztett magvakból csipegetnek – számoltak be brit kutatók.

A jelenség okát keresendő a Newcastle-i Egyetem kutatói megállapították, hogy a nem biomagvak mintegy tíz százalékkal több fehérjét tartalmaztak. Ez pedig télen jelentősen megnöveli a madarak túlélési esélyeit – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

A kutatás vezetője, Ailsa McKenzie hangsúlyozta, hogy a tanulmány csak egyetlen összetevőt, a fehérjetartalmat veszi figyelembe. Sajnos azonban nem elhanyagolható az ételben kimutatható rovarirtószerek és egyéb vegyi anyagok hosszútávú hatása.

A kutatók Észak-Anglia harminc kertjében állítottak fel madáretetőket, egyet a hagyományos, egyet pedig a biomagvak számára. A télen több héten át tanulmányozták a madarak táplálkozási szokásait. A biztosabb eredmények érdekében a megfigyelés félidejében kicserélték a két etető helyét. A “versenyt” a nem biogazdálkodásból származó magvak nyerték. A szakemberek eredményeiket a Journal of the Science of Food and Agriculture című szaklapban publikálták.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.