Nem díjazza az állam, ha valaki házi vízművet épít

Családi otthonteremtési kedvezményt vett volna igénybe László és családja. Minden előfeltételnek megfeleltek, mégis búcsút mondhatnak a támogatásnak, mert közművesített víz helyett a meglévő fúrt kút és egy házi vízmű segítségével lenne a házukban víz.

„A kormány mindenhol azt hirdeti, hogy támogatja a fiatalok építkezését. Ennek ellenére pont mi szenvedünk hátrányos megkülönböztetést” – írta egyik olvasónk. László egy külterületi ingatlan építéséhez szerette volna felhasználni a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot, 2,2 millió forintot igényelt. Minden előfeltétel (önerő, hitel, energiai minősítés, értékbecslés, költségvetés) rendben volt, az igényelt összeget mégsem kapták meg, arra hivatkozva, hogy a házhoz nem tartozik majd vezetékes ivóvíz.

Valóban, Lászlóék nem tervezték, hogy bekötnék a vezetékes vizet, hiszen az ingatlanon már van egy fúrt kút, és egy házi vízmű segítségével nyernék majd az ivóvizet, hogy az vastalanított, arzéntalanított és az előírások szerinti vízmintával igazolt minőségű legyen. László természetesen nem valamilyen buheramegoldást szeretne, a házi vízműrendszerhez szükséges átalakításokra a szakhatóság is kiadta az építési engedélyt.

„Nyilván nekünk is fontos, hogy legyen ivóvizünk, hiszen családdal költözünk oda, és életvitelszerűen használjuk a házat, így a beköltözés előfeltétele, hogy ivóvizet tudjak szolgáltatni a fúrt kúttal és a házi vízművel.  Vagyis az ivóvíz minősége még jobb is lesz, mint egy közművesített vezetékrendszer esetén” – magyarázta az Indexnek a családfő. Az ingatlan egyébként nem a világvégén van, hanem Lajosmizse mellett, az M5-ös autópályához közel, egy tanyán. Ha vezetékes ivóvizet építenének ki, akkor az legalább 30 millió forintjába kerülne a családnak.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.