Műszaki problémák miatt késhet az Opel új elektromos meghajtású modellje, az Ampera, amelytől a gyártó a márka megerősödését reméli.

Nem várt bejelentés az Opeltől

Műszaki problémák miatt késhet az Opel új elektromos meghajtású modellje, az Ampera, amelytől a gyártó a márka megerősödését reméli.

A kocsi premierjét az év végére tervezték. Több európai országban elindult a bevezető kampány, és 6.500 darabra már előrendelés is érkezett. Az értékesítést viszont nem kezdték el, mert egy törésteszten kigyulladt az új kocsi amerikai testvérmodellje, a Chevrolet Volt, amely műszakilag azonos az Amperával. Az amerikai General Motors (GM) európai leányvállalatának vezetője nemrég még úgy nyilatkozott, hogy az Ampera az Opel számára “reklámkampány négy keréken”; az elektromos meghajtású autó kidomborítja majd a modern, előremutató, innovatív jelleget a márka arculatában. Az amerikai közlekedési hatóság azonban vizsgálatot indított a kigyulladt tesztautó ügyében, és egyelőre ennek eredményét várják – közölte az Opel csütörtöki német lapok szerint. Az Ampera 13 millió forintba kerül. Nagyjából 80 kilométeres távot akkumulátoros üzemmódban, benzin felhasználása nélkül tesz meg. Hosszabb utazásoknál bekapcsol az úgynevezett hatótáv-növelő motor. A benzinnel működő motor a generátort hajtja meg, amely áramot fejleszt, a kocsi így egyszerre akár 500 kilométert is képes megtenni. A modell európai premierjének esetleges elhalasztása újabb gond a Magyarországon 500 millió eurós fejlesztést végző társaság számára. A társaság 2000 óta veszteséges, 2011-ben várhatóan 600 millió eurós mínusszal zár.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.