Olajcégek manipulálták a klímaváltozás vitáját

Az energiaipari óriáscégek és a milliárdos Koch-fivérek támogatásának köszönhető, hogy több száz egyén és szervezet egységen kezdte kritizálni a klímaváltozást – derült ki az eddigi legnagyobb ezzel kapcsolatos tanulmányból. A PNAS tudományos folyóiratban publikált jelentés több mint 20 évnyi periódust vizsgált 1993-tól kezdődően.

Kiderült, hogy az Exxon Mobil olajipari cég és a Koch-fivérek által támogatott klímaszkeptikusok 2007-ben kezdték egységesíteni az üzenetüket, hogy hatékonyabban növeljék a bizonytalanságot az tudóstársadalom által egyébként tényként kezelt, ember által okozott globális felmelegedés témakörében. „Mást írtak, mint azok a szervezetek, amelyek nem kaptak támogatást a vállalatoktól” – állapította meg Justin Farrell, a Yale Egyetem szociológus kutatója, a tanulmány fő szerzője.

Már több tanulmány megerősítette az olajcégek befolyását a klímaváltozás fogadtatására, de most először folytattak le vizsgálatokat ekkora méretű adathalmazon. Számítógépes elemzéssel 4556 egyén (igazgatósági tagot, politikust és kutatót) és 164 szervezet (alapítványt, tanácsadó- és lobbicéget) kapcsolatrendszerét elemezték. A kutatók 40 700 klímaváltozással kapcsolatos szöveget elemeztek. Akik iparági támogatást kaptak, megdöbbentő mértékben kilógtak a sorból.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.