Olcsóbb szélenergiára lenne szükség

Az európai tengeri szélenergia termelési költségeinek 26 százalékkal kell esniük ahhoz az Ernst & Young (EY) szerint, hogy 2023-ban versenyképes legyen a villamosenergia-előállítás hagyományos formáival.

E célból a következő öt évben jelentősen le kell faragni a kiadásokat a megtakarítást ígérő területeken. A 26 százalék négy fő eszközzel hozható össze: nagyobb turbinákat kell bevetni a nagyobb energiatermelés érdekében (+9 százalék), erősíteni a versenyt az iparági szereplők között (+7 százalék), új projekteket indítani (+7 százalék), valamint megbirkózni az ellátási láncban, például az építkezés és a létesítmények telepítése során felmerülő problémákkal (+3 százalék). Ha mindezeket a szabályozáson és a támogatási rendszeren keresztül a politika is segíti, akkor a következő évtized első felében a tengeri szélparkok rivalizálhatnak a gáz-, a szén- vagy a nukleáris alapú áramtermeléssel.

Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) szerint az EY megállapításaival egy időben adott ki közös nyilatkozatot az iparág három legnagyobb szereplője. A Dong Energy, az MHI Vestas és a Siemens Wind Power and Renewables Egyesült Ipar című deklarációja éppen a költségeinek lefaragására szólít fel. E célból a három társaság közös és egyéni akciókat is indít.

A szövetség honlapja szerint az EWEA 28 tagországa tavaly 11,8 ezer megawattnyi új kapacitást csatlakoztatott a hálózatra, ezzel az összesített (szárazföldi és tengeri) szélkapacitás 128,8 ezer megawattra nőtt. A bővüléshez Magyarország évek óta nem járul hozzá, mert széltornyokat csak támogatással éri meg állítani, erre viszont jelenlegi szabályozás nem kínál lehetőséget. Az ország beépített szélenergia kapacitása 329,3 megawatt.

forrás: vg.hu

Ajánlott tartalom

Czepek Gábor: Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon

Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szombaton a minisztérium Facebook oldalára feltöltött videójában.