Passzívház szerű épületszárnyt kap a Bugát Pál Kórház

Az intézményen belüli betegutak, illetve a működés hatékonyságát is javítja a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban zajló, összesen több mint 1,5 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés. Erről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszélt a projekt részeként megépülő új kórházi szárny kivitelezői szerződésének aláírásakor.

Szócska Miklós szólt arról is, hogy az új épületszárny energiagazdálkodása a passzív házakéhoz lesz hasonló. Az így megtakarított pénzt pedig a betegek ellátására, vagy a fizetésekre fordíthatják. Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar egészségügy soha nem látott fejlődésen megy keresztül, 34, a gyöngyösihez hasonló nagyságú beruházás zajlik. Tíz helyen indul onkológiai fejlesztés, a működési hatékonyságot javító beruházás pedig hatvan intézményt érint – tette hozzá.

Közép-Magyarországra ugyanakkor kevesebb fejlesztési forrás jut, ezt a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban kell megoldani – mondta, emlékeztetve arra, hogy a kormányváltáskor megörökölt helyzet és a gazdasági világválság ellenére az egészségügy megtartotta a működőképességét, kétszer is emelték az ellátórendszerben dolgozók fizetését, és fejlesztésekre is lehetőség van.

Weisz Péter, a kórház főigazgatója elmondta, a 2010-ben kezdődött, 1,3 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló fejlesztés komoly nehézségekbe ütközött, egy szabálytalansági eljárás miatt másfél évre le is állt. Mostanra azonban elhárultak az akadályok, a projekt 2014 végére befejeződhet.

Megépül az 3112 négyzetméteres új szárny, illetve modern orvostechnikai berendezéseket és informatikai eszközöket is vásárolt az intézmény – magyarázta.

Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott szerint a megyének nagyon nehéz helyzetből, a HospInvest-ügy okozta gödörből kellett kimásznia.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.