Svájci milliárdos tett a montanai erdők védelméért

Harmincötmillió dollárral – 7,3 milliárd forintnyi összeggel – támogatta egy svájci milliárdos egy hatalmas erdőség természetvédelmi célú felvásárlását az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Montana államban.

Hansjorg Wyss elmondása szerint 1958-ban egyetemistaként tett túrái során szeretett bele a Sziklás-hegységbe. Azóta 6 milliárd dolláros (több mint 1200 milliárd forintos) vagyonra tett szert orvosi eszközök értékesítéséből.
A svájci milliárdos az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy olyan “természetes örökséget” akar létrehozni, amelyet az emberek 100 év múlva is élvezhetnek.
Wyss támogatásával egy amerikai természetvédelmi alap több mint 125 ezer hektáros erdőséget vásárolt meg Montana államban, a Glacier Nemzeti Park közelében. A “kontinens koronájaként” ismert régióban fekvő terület a tranzakcióval köztulajdonba kerül majd.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.