Szomszédunk privatizál

Mintegy 160-200 millió eurót vár hat nagy városi távhőszolgáltatója privatizációjából Szlovákia.

A privatizációs folyamat pénteken veszi kezdetét, amikor a nemzeti vagyonalap megkezdi a tanácsadó-keresést a magánosítás lebonyolításához az EU hivatalos lapjában. A politikailag erősen vitatott privatizációt 2012. júliusig akarják zárni – jelentette a Hospodarské noviny. Szlovákia az állami vagyon privatizációja révén szeretne pénzt szerezni az eurómentőövhöz való hozzájárulásra. Ezzel a javaslattal Ivan Miklos pénzügyminiszter állt elő még áprilisban. Szerinte ez sokkal jobb megoldás lenne, mint az eredeti terv, miszerint Szlovákia a nemzetközi pénzpiacon venné fel az összeget. “Ha a privatizációból származó pénzt használjuk fel erre a célra, az nem fogja befolyásolni sem az államadósságot, sem az államháztartás hiányát” – jelentette ki egy szakmai fórumon a miniszter. Az eurómentőövhöz 2013 után Szlovákiának 659 millió euróval kell hozzájárulnia. A kormány a hat nagy, állami kézben lévő városi távhőszolgáltató eladása mellett tervezi a Slovak Telekom távközlési társaság értékesítését is. Szakértői becslések szerint a privatizációból az államkassza összesen mintegy 1,2 milliárd eurós bevételhez jutna.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.