Tízéves természetvédelmi stratégiát ismertetett az Európai Bizottság

Az Európai Unió természeti sokféleségének védelmét és javítását célzó tízéves stratégiát terjesztett elő kedden az Európai Bizottság.

A testület egyebek között azzal indokolta a program szükségességét, hogy “a biodiverzitás válsághelyzetben van a kontinensen, a fajok kihalása soha nem látott méreteket ölt”. Az adatok szerint az európai állatfajok mintegy negyedét fenyegeti kihalás, ideértve az emlősöket, kétéltűeket, hüllőket, madarakat és lepkéket is, a halállomány 88 százaléka pedig túlhalászott vagy jelentősen kimerült. A stratégia hat célt fogalmaz meg, amelyek a biodiverzitás csökkenésének fő okait igyekszenek megszüntetni. Ezek között szerepel a meglévő természetvédelmi jogszabályok végrehajtása, az úgynevezett zöld infrastruktúra fokozottabb alkalmazása, a mezőgazdasági és erdészeti tevékenységek fenntarthatóságának biztosítása, az úgynevezett invazív (idegen) fajok ellenőrzés alatt tartása.  Az EU-tagországok vezetői tavaly arra vállaltak kötelezettséget, hogy az unióban 2020-ig megpróbálják megállítani a biodiverzitás csökkenését az EU-ban.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.