Több mint ötmillió önkéntes gyűjtött szemetet Ukrajna közterületeiről

Több mint 5,3 millióan vettek részt Ukrajna-szerte a kijevi kormány által meghirdetetett közterület-tisztítási akcióban szombaton. A “civil” önkéntesek mellett 353 ezer vállalat dolgozói is kivette részét az utcák és közterek rendbe tételéből.

A szemétszedésben kormánytagok, a megyei és a települési önkormányzatok munkatársai, valamint parlamenti képviselők is segédkeztek – közölte hétfőn Olekszandr Vilkul miniszterelnök-helyettes. “Az akció összehozta az ország vezetését, a civil szervezeteket, a cégeket és a ifjabb korosztályokat. Családostól, barátaik társaságában jöttek az emberek megtisztítani az utcákat, parkokat” – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes. Kiemelte, hogy a tél alatt felgyülemlett szemét összegyűjtése mellett 2,4 millió facsemetét, több mint félmillió bokrot, mintegy 10 millió négyzetméteren pedig virágokat ültettek az önkéntesek. 414 új játszóteret építettek, továbbá 11 ezer már meglévőt újítottak fel. Összesen mintegy 272 ezer köbméter háztartási szemetet állítottak el a közterületekről. “Ez az igazi patriotizmus, amikor az emberek megmutatják, hogy nem érdektelen számukra saját környezetük, felelősséget éreznek társadalmuk és az országuk iránt” – jelentette ki, köszönetet mondva az akció minden résztvevőjének.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.