Többet árt a villanyautó, mint a benzines?

Az akkumulátoros meghajtás bizonyos esetekben több károsanyag-kibocsátással járhat, mint amennyit a hagyományos benzin- vagy dízelmotorok termelnek egy új kutatás tanulságai szerint. Most először pontosíthatjuk, milyen helyzetekben ésszerű választás az elektromos autó, és mikor nem.

Különféle járművek életciklusát elemezve a Norvég Műszaki és Tudományegyetem kutatói arra jutottak, hogy a szénerőművek által termelt villamos energia miatt az elektromos autó nagyobb mértékben felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásáért, írja az origo.hu. Ráadásul az elektromos járműveket gyártó üzemekből is több mérgező hulladék kerül ki, mint a hagyományos autógyárakból. “Azt vizsgáltuk, hogy a gyártásuk, üzemben tartásuk és bontásuk, azaz teljes életciklusuk során milyen hatást gyakorolnak a környezetre”, mondta Anders Hammer Stromman professzor, a kutatás társszerzője. Már maga a gyártás kétszer nagyobb mértékben járul hozzá a globális fölmelegedéshez, mert az elektromos autó akkumulátorához és motorjához több mérgező (nikkel, réz, alumínium) fémvegyületet használnak föl, mint a benzin- vagy dízelmeghajtású járművekhez. Ez lényegesen növeli a savasodási potenciálnak nevezett környezetterhelési indikátort. Vagyis az elektromos autó már azelőtt szennyezi a környezetet, mielőtt forgalomba kerülne. Többféle szempontból is vizsgálták a járműveket: milyen mértékben befolyásolják a savas esők, a mikroszkopikus méretű légszennyezés, a szmog szintjét, mennyire veszélyesek az emberre és a környezetre, és gyorsítják-e a fosszilis tüzelőanyag- és az ásványvagyon kimerülését. “A belsőégésű motorokhoz képest az elektromos autó minden szegmensben rosszabbul teljesített, dacára az üzemeltetése közben mérhető nulla károsanyag-kibocsátásnak”, mondta a professzor.

Zöld áram és sok kilométer a megoldás
Amennyiben viszont az elektromos autó töltéséhez szükséges áram alacsony környezeti terheléssel járó (például megújuló) energiaforrásból származik, az autó üzemeltetése lényegesen csökkentheti a környezetre ártalmas üvegház hatású és a kipufogógázok mértékét. “Ésszerűtlen tehát az elektromos meghajtást népszerűsíteni olyan régiókban, ahol fosszilis tüzelőanyagok, azaz szén- vagy kőolaj elégetésével nyerik az energiát”, olvasható a kutatásban. Európa áramtermelése több lábon áll: a fosszilis erőművek mellett jelentős az atomenergia és a megújuló források alkalmazása is. Ezért itt az elektromos járművek 10-24 százalékkal mérsékelhetik a globális fölmelegedésért felelős károsanyag-kibocsátást a hagyományos meghajtású járművekhez képest. “A mi számításaink szerint is a jelenlegi feltételekkel 10 százalékos előnyt jelent az elektromos meghajtás a dízelhez képest”, mondta BBC kérdésére Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója.

A tanulmány egyik fő megállapítása, hogy minél többet használják az elektromos autót, annál inkább növekszik előnye a belső égésű meghatású járművekhez viszonyítva. Kétszázezer megtett kilométer esetén az e-autó már 27-29 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint a benzines, és 17-20 százalékkal kedvezőbb a dízelnél is. Ellenben százezer kilométer esetén csak 9-14 százalékkal jobb a benzinesnél, és egyenlő mértékben szennyezi a környezetet a dízel meghajtású járművel. Szerencsére az akkumulátorok fejlődésével nő az élettartamuk is. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a benzin- és a dízelmeghajtás is fejlődik. Aki tehát elektromos autó vásárlásán gondolkodik, először nézzen utána, milyen forrásból származik az áram, és ellenőrizze az akkumulátor szavatosságát. Máskülönben azzal tehet legtöbbet a környezetért, ha benzines helyett dízelüzemű járművet választ, tanácsolják a norvég kutatók.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.