Új világrend van kialakulóban a klíma ürügyén

Új világrend van kialakulóban a koppenhágai ENSZ Klímakonferencián, amelynek csak egyik ürügye a klímaváltozás elleni küzdelem – mutatott rá Faragó Tibor környezet és klímapolitikai szakállamtitkár szerdán, háttérbeszélgetésen Budapesten.

A koppenhágai magyar tárgyalódelegáció szakmai koordinálója hangsúlyozta: a dániai tanácskozáson számos egyértelműen elkülöníthető érdekcsoport kívánja érvényesíteni akaratát, amely egyebek mellett kiterjed a gazdaság, az állami szuverenitás, de az etika területére is.
A mintegy 140 fejlődő ország a gazdasági kérdésekben elsősorban azt várja a fejlett világtól, hogy ismerje el és támogassa a növekedésre való igényét. Az “északi félteke” ennek fejében azt kéri a felzárkózó országoktól, hogy gazdasági növekedésüket válasszák el a fosszilis energiahordozók felhasználásának fokozásától, vagyis konkrét, ellenőrizhető nemzeti programokban vállaljanak mérhető, mintegy 15-30 százalékos kibocsátás-csökkentést – fejtette ki a szakember.
Faragó Tibor szerint a több mint száz érintett ország – köztük Kína és India – szuverenitásának feladását látja ebben a feltételben. Ezen államok attól félnek, hogy így a nemzetközi közösség nevében fellépők szinte a legkisebb részletekig beavatkozhatnak országuk szakpolitikáinak – például közlekedésük, mezőgazdaságuk, vagy  energiaszektoruk – alakításába.
A fejlett államoknak ugyanakkor azt kell mérlegelniük, hogy saját adóbevételeikből mekkora összegeket hajlandók finanszírozni a fejlődők, 2020-ra várhatóan 100 milliárd euróra duzzadó támogatási igényéből.
A szakállamtitkár megjegyezte: a klímacsúcson a történelmi felelősség kérdése is felmerül, vagyis az, hogy egy társadalomnak szabad-e a olyan káros anyagokat a légkörbe bocsátania, amelyek ott több száz, de akár tízezer évig is kifejthetik romboló hatásukat.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.