Újabb becsapódás a Jupiteren

Újabb “találat” érte a Jupitert: az erről tanúskodó villanást egy ausztrál csillagász kapta lencsevégre.

Anthony Wesley már másodszor észlelt hasonlót, tavaly júliusban is ő jelezte, hogy becsapódás nyomait fedezte fel a Naprendszer legnagyobb bolygóján.
Az amatőr csillagász amúgy komputerprogramozó, és rendkívül jó hírnévnek örvend a profi csillagászok körében. Legfrissebb jelentését később egy Fülöp-szigeteki amatőr asztronómus is megerősítette.
“Alig hittem a szememnek, amikor láttam a villanást. A tűzcsóvát két másodpercig lehetett észlelni, rendkívül éles fény volt” – mondta Wesley.

A lelkes amatőr ezzel valószínűleg tavalyi sikerét is felülmúlta, hiszen sikerült elkapnia a becsapódás pillanatát. 2009-es felfedezése azért volt jelentős, mert a Jupitert azt megelőzően 15 évig nem érte “támadás”. A bolygó déli pólusának közelében felfedezett “sebhelyet” vélhetően egy aszteroida ejtette az égitesten – vélekedtek akkor a NASA kutatói.
A mostani becsapódás az egyenlítő közelében történt, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem hagyott értékelhető nyomokat. A körülmények alapján a tudósok arra következtetnek, hogy ismét meteor csapódhatott a Jupiternek, amelyet 1994-ben a Shoemaker-Levy 9 üstökös darabjai értek el.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.