Ezzel a címmel tette közzé állásfoglalását a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a Hungaroring autó-, motorsport versenypálya működéséből eredő zaj tekintetében.

Zöld ombudsman: Nyugalmat a Hungaroring mellett lakóknak!

Ezzel a címmel tette közzé állásfoglalását a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a Hungaroring autó-, motorsport versenypálya működéséből eredő zaj tekintetében.

A JNOB hivatalának szakértői az alábbiakat állapították meg: “A Hungaroring versenypályáján az elmúlt hét évben rendszeresen tartott edzések, tesztek rendkívül nagy zajhatása miatt több panaszos is irodánkhoz fordult. Megállapítottuk, hogy a környezetvédelmi felügyelőség jogsértően járt el, amikor a zajra vonatkozó közérdekű bejelentések hatására nem intézkedett. Véleményünk szerint a felügyelőségnek el kellett volna rendelnie a Hungaroringen folyó tevékenység korlátozását vagy felfüggesztését. Megállapítottuk, hogy az eljárásban résztvevő hatóságok a versenypálya működését tévesen üzemi zajforrásnak minősítették, így a szabadidős zajforrásokra megengedettnél erősebb zajkibocsátást engedélyeztek az üzemeltetőnek. Irodánk a Vidékfejlesztési Miniszternél kezdeményezte, hogy vizsgálja felül a versenypálya jogerős környezetvédelmi működési engedélyét tekintettel arra, hogy a jelenlegi engedély jogszabálysértő és visszásságot okoz az egészséges környezethez való joggal összefüggésben.” A teljes anyag megtekinthető az alábbi helyen: www.jno.hu/hu/af/jno-560-2010_hungaroring.pdf A Szilas Tér Egyesület nyomatékosan kéri a Vidékfejlesztési Minisztériumot, Illés Zoltán Környezetvédelmi Államtitkárt, hogy a JNOB intézkedési tervében foglaltak szerint járjanak el a csaknem egy évtizede fennálló jogszabálysértések haladéktalan megszüntetése érdekében. Szilas Tér Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület, Kerepes szilasater.kke@gmail.com
    Kiadó: Szilas Tér Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.