Íme, a legzöldebb vállalatok

Idén harmadik alkalommal talált gazdára az Ozone Zöld-díj, amellyel az OzoneNetwork TV a környezettudatos innovációkat megvalósító vállalkozásokat jutalmazta.

A díjra a kis-, közép- és nagyvállalatok mellett, idén magánszemélyek is pályázhattak. Fontos szempont volt, hogy az illető cég törekedjen a minél kisebb ökológiai lábnyomra, és az is, hogy cégpolitikájában kiemelten fontos legyen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés. Az OzoneNetwork mai Egyenlítő c. műsorának vendége a kis-és középvállalatok kategóriájában nyertes vállalkozás képviseletében Szűcs Róbert, a Felelős Gasztrohős blog szerkesztője és a győztes nagyvállalat, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. képviseletében Zombory Csilla. A felelős gasztrohősök zöld étterem hálózatot kialakításával, a Spar pedig annak bemutatásával pályázott, hogy egy kiskereskedelmi egységben keletkező „hulladék” miért is nem hulladék. A zsűri tagjai 2012-ben Dr. Tóth László a Szent István Egyetem Klímatanácsának elnöke, Dr. Fogarassy Csaba a Szent István Egyetem Klímatanácsának főtitkára, Gáspár Péter a Carbon Solutions Global ügyvezető igazgatója, a Szent István Egyetem Klímatanácsának külsős felkért szakértője és Herczeg Boglárka a SZIE Klímairoda vezetője voltak.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.