Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
A fitoplanktonnak nevezett apró algák mennyiségének évszázados csökkenése veszélyezteti a világ óceánjainak teljes táplálékláncát, beleértve ebbe az ember által fogyasztott halakat is – állítják kanadai kutatók a Nature legfrissebb számában közzétett tanulmányukban.
A jelentés szerint e mikroszkopikus élőlények mennyisége világszerte évente egy százalékkal csökken. 1950 óta a fitoplankton össztömege 40 százalékkal lett kevesebb, leginkább a globális felmelegedés gyorsulása miatt.
Mint Daniel Boyce, a tanulmány vezető szerzője, a kanadai Dalhousie University munkatársa hangsúlyozta, a tengeri ökoszisztéma a fitoplanktonra épül. “A csökkenés mindent érint felfelé a táplálékláncban, beleértve az embert is” – tette hozzá. A tanulmány szerint a csökkenés üteme – amely a sarki és a trópusi régiókban a legsúlyosabb – jól egybeesik azzal, ahogy a klímaváltozás következtében az óceánok felszíni hőmérséklete emelkedett. A fitoplankton egysejtű növények tömege, amely az óceánok felszíni vizeiben többnyire sodródik az áramlatokkal, de egy részük némi mozgásra is képes. Mint minden növény, a fotoszintézis folyamatában napfény segítségével szén-dioxidból és vízből állít elő szerves anyagot, növekedéséhez tápanyagokra is szüksége van.
A melegebb óceánok azonban jobban rétegződnek, létrehozva ezáltal egy “holt zónát” a felszínen, melybe kevesebb tápanyag érkezik a mélyebb rétegekből. A kutatók szerint az eredmények riasztóak.
“A fitoplankton kritikus része bolygónk ellátórendszerének – belélegzett oxigénünk felét termeli, elnyeli a légköri szén-dioxidot, és végső soron minden halászat rajta alapszik” – mondta Boris Worm társszerző.
A kutatók történelmi és friss adatokat használtak fel a fitoplanktonok apadásának mérésére. Műholdak szolgáltatták a legpontosabb becslést, ám használható, űrből készült felvételek az óceáni bioszféráról csak pár évtizede állnak rendelkezésre, ami túl rövid időszakot jelent a hosszú távú trend megállapításához. Boyce és kollégái ezért úgy mentek vissza az időben, hogy átfésülték az 1899 óta gyűjtött vizuális mérési eredményeket.
A műholdas felvételek előtti időkben egy 20 centiméteres fehér korongot süllyesztettek le a vízbe addig, amíg a megfigyelő már elvesztette szem elől. Ennek mélysége – vagyis ameddig a fény behatol az óceán felső rétegébe – jó mérőszáma a fitoplanktonokban lévő klorofill koncentrációjának: minél kevésbé átlátszó a víz, annál több a plankton.