A nagyvárosi légszennyezés és a koraszülés

A nagyvárosi szennyezett levegő miatt akár 30 százalékkal magasabb az itt élő nőknél a koraszülés kockázata.

Az Environmental Health című szakfolyóiratban részletesen ismertetett eredmények szerint az autók kipufogógázában lévő PAH-vegyületek magas szintje 30 százalékkal növelte a koraszülések előfordulásának kockázatát. 100 ezer szülés adatait elemezték a Kaliforniai Egyetem kutatói Beate Ritz vezetésével. Eredményeik szerint a városi forgalomban a járművek által kibocsátott mérgező vegyületek jelentősen károsítják a várandós anyák és magzataik egészségét – idézte a kutatók megállapítását a The Daily Telegraph online kiadása. Ritz szerint leginkább a kibocsátott policiklusos aromás szénhidrogének, az úgynevezett PAH-vegyületek adnak okot aggodalomra. A másodlagos szennyezők közül az ammónium-nitrátot nevezte meg a kutató, mint amely nagy mértékben hozzájárul a koraszülések számának emelkedéséhez. A szennyezettségi méréseket 2004 júniusától 22 hónapon át végezték Los Angeles megyében, a vizsgálatba azokat a születéseket vették be, amelyek a levegőminőséget mérő állomások nyolc kilométeres körzetében történtek. A gyerekek egészségügyi adatait az illetékes intézményektől kapták meg a kutatók.
Az Environmental Health című szakfolyóiratban részletesen ismertetett eredmények szerint az autók.

 

 kipufogógázában lévő PAH-vegyületek magas szintje 30 százalékkal növelte a koraszülések előfordulásának kockázatát. A dízelhajtású járművek által kibocsátott anyagok 10 százalékkal, az ammónium-nitrát részecskék magas szintje pedig 21 százalékkal emelte a koraszülés kockázatát. A szennyező anyagokat nagyobb mennyiségben észlelték a tengertől távolabb, mint a partközelben és télen, mint nyáron.

Ajánlott tartalom

Az elmaradott vidékek érdekében fenntartható városfejlesztési program indul

Fenntartható városfejlesztési program indul a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) egyik pilléreként - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten, sajtótájékoztatón.