A Sanyo Hungary megkezdte a dorogi napelemgyár harmadik üzemcsarnokának betelepítését.

A Sanyo bővíti napelemgyárát Dorogon

A Sanyo Hungary megkezdte a dorogi napelemgyár harmadik üzemcsarnokának betelepítését.

A 4,5 milliárd forintos beruházást az Európai Unió és a magyar költségvetés közel 900 millió forinttal támogatta – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a társaság adminisztrációs vezetője.

Horváth Csaba elmondta, a  SOLAR III” üzembe állításával 2011 januárjára évente 315 Megawatt teljesítményű napelemet szerelnek össze és 30 százalékkal bővül az európai exportra termelő gyár kapacitása.
Jagudits Ákos személyzeti vezető tájékoztatása szerint szeptember végig több, mint 200 fő felvételét tervezik az első gépsor elindításához, majd decemberig ugyanekkora létszám kell a második ütemhez.
Jagudits Ákos személyzeti vezető tájékoztatása szerint szeptember végig több, mint 200 fő felvételét tervezik az első gépsor elindításához, majd decemberig ugyanekkora létszám kell a második ütemhez.
A Solar III-as gyáregységet egy korábbi csarnokból alakították ki, termelőterülete 9.000 négyzetméter. A négy és fél milliárd forintos beruházásból 3,7 milliárd forint a technológiai fejlesztés értéke.
A Sanyo első magyarországi gyára 1999-ben épült fel a Dorogi Ipari Parkban, légkondicionálókat, mobil telefonok és kéziszerszámok akkumulátorait és tölthető elemeket készítettek, a foglalkoztatottak létszáma 2007-ben elérte az 1350 főt.

A társaság 2005-ben ide telepítette a napelem modulok összeszerelését, 2007-ben indult a második napelem gyár tömegtermelése. A mostani bővítéssel az üzem eléri a korábbi foglalkoztatotti létszámot és a legnagyobb napelempanel összeszerelő vállalat a Sanyo csoporton belül.
A személyzeti vezető tájékoztatása szerint elsősorban a dorogi kistérségből tervezik az új munkatársak felvételét. A felvételnél előnyt jelent a megbízhatóság, a jó kézügyesség és a monotóniatűrés. A Sanyo hosszú távra keres alkalmazottakat, ezért akkor sem bocsátottunk el senkit, amikor időközönként leállt a gyár – tette hozzá Jagudits Ákos.
A Sanyo gyártja jelenleg az egyik leghatékonyabb, fotovoltaikus napelemet, amely a visszavert fényt is hasznosítja, árnyékban is működik. A vállalat 2007-ben a világ napelemgyártói között a 10-11. helyet foglalta el, 2012-re az első négy közé szeretne kerülni – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ajánlott tartalom

Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek

630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.