A világ első napelemes vegyesboltja

A világ első napelemes vegyesboltja nyílt meg júliusban Etiópiában a Langano-tó mellett.

A SolarKiosk nevet viselő hordozható üzletet a német Graft cég tervezői alkották meg, és prototípusa lehet egy kereskedelmi hálózatnak a harmadik világ azon részein, amelynek lakosait eddig nem kapcsolták be elektromos hálózatba. (Aiolus News) Korábban e körzetekben a világítást többnyire kerozin lámpák, az energiát pedig dízel generátorok szolgáltatták, amelyek nem csupán szennyezőek, hanem drágák is. A SolarKiosk viszont olcsó, tiszta energiával működik, amely így eljut a hátrányos helyzetűekhez is. A hordozható bolt tetejét napelemes panelekkel szerelték fel. Elegendő energiát termel a világításhoz, mobiltelefonok, gépkocsik akkumulátorainak feltöltésére, számítógépek működtetésére, sőt, még jégszekrényt is üzemeltet. A lakosság naplámpákat, telefonokat, töltőkártyákat, de üdítőket is vásárolhat itt, amennyiben pedig a közösségnek ez az egyetlen frizsidere, akkor arra is szolgálhat, hogy itt tárolják az élelmiszer-tartalékokat és a gyógyszereket. Egyúttal megtaníthatják rajta keresztül a napelemek működését is.

A SolarKiosk könnyű anyagokból készült, helyszínen is összeszerelhető helyi anyagok felhasználásával, de szükség esetén akár egy szamár hátán elszállítható. A tervezők gondolkodnak nagyobb méretű modellben, amelynek energiája már elegendő lenne kisebb távközlési központ, egy estés mozielőadások, vagy tv üzemeltetéséhez is. A Graft jelenleg üzleti partnerek és civil szervezetek támogatását keresi, hogy a SolarKioskot minél szélesebb körben elterjeszthessék.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.