Az Európai Bizottság “Kiválósági Referenciaalapok” díjjal jutalmazta Budapestet klímabarát kezdeményezéséért

A GE megerősítette, hogy a “Szemünk fénye program” elnevezésű, országos iskolavilágítási projekt budapesti kezdeményezése az elsők között kapta meg az Európai Bizottság „Kiválósági Referenciaalapok” díját.

A Bizottság által meghirdetett, Polgármesterek Szövetsége program keretében azon városok kezdeményezései érdemelhetik ki az elismerést, amelyek segítségével világszínvonalú, fenntartható energetikai technológiák sikeres alkalmazására került sor. A GE-vel való együttműködés eredményeként Budapest a Szemünk Fénye Programon keresztül 40 százalékos energia-megtakarítást ért el a programban résztvevő iskolák és más közintézmények világítási rendszereinek korszerűsítésével.  Budapest mellett három további város, Dunkirk (Franciaország), Verona (Olaszország), Motril (Spanyolország) is a globális céggel együttműködve nyerte el a Kiválósági Referenciaalapok díjat.

A Polgármesterek Szövetsége az Európai Bizottság által meghirdetett program, melynek keretében több mint 1000 város vállalt kötelezettséget arra, hogy 2020-ra a jelenlegi EU célkitűzést meghaladó mértékben, több mint 20 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátását. A program részeként a Bizottság kidolgozta a Kiválósági Referenciaalapok koncepciót a városi környezetben alkalmazott energiatakarékos megoldásokra azzal a céllal, hogy megismertesse a városokkal a legjobb gyakorlatokat. A Kiválósági Referenciaalapok azon városok úttörő szerepét méltányolja, melyek egyszerre küzdenek a klímaváltozás ellen, és egyben elősegítik az iparvállalatokkal és más érdekeltekkel közösen kidolgozott sikeres projektek minél szélesebb körű terjesztését más városok és régiók számára.

Az energia ésszerű hasznosítása érdekében 2006-ban a magyar kormány által megindított országos Szemünk fénye program célja a költségvetési támogatásban részesülő közoktatási intézményfenntartók segítése, hogy szociális, művelődési, oktatási, egészségügyi, igazgatási vagy sportlétesítményeik világítási és fűtési rendszereit korszerűsítsék. A Szemünk fénye program keretében Budapest a GE fényforrás technológiájára támaszkodva 40 százalékkal csökkentette a programban résztvevő iskolák energiafogyasztását az intézmények világítási rendszereinek korszerűsítésével. A budapesti projekt költségeit teljes egészében az energia-megtakarítás révén megspórolt összegből finanszírozták.

„A GE 2001 óta vesz részt önkormányzati és egyéb költségvetési intézmények beltéri világítási rendszereinek korszerűsítésében Magyarországon. Partnereinkkel egy olyan programot dolgoztunk ki, mely jelentős megtakarítási lehetőségeket biztosít az alacsony költségvetésű intézményeknek, és emellett jobb minőségű világítást biztosít az iskolákban a gyermekeknek.” –mondta Vámos Tamás a GE fényforrás üzletágának kelet-európai igazgatója.

„A GE európai városokkal és régiókkal való együttműködése már több mint százéves múltra tekint vissza. Nagy örömünkre szolgál, hogy belekapcsolódhattunk ebbe a kiváló európai programba. A GE meggyőződése, hogy a városok a klímaváltozás elleni küzdelem kulcsszereplői, mivel az ő számlájukra írható az összes üvegházgáz-kibocsátás mintegy 75 százaléka globális szinten. A városok élen járnak a széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvésekben, a GE pedig új technológiákat fejleszt ki ezek elősegítésére, amik egyúttal költségmegtakarítást is eredményeznek.  A helyi megoldások alkalmazása a klímaváltozás által jelentett globális szintű kihívás leküzdésének leghatékonyabb módja” – jelentette ki Steve Fludder, a GE ecomagination programért felelős globális alelnöke.

A GE Jenbacher két kogenerációs projektje – az egyik a franciaországi Dunkirkben, a másik pedig az olaszországi Veronában – is kiérdemelte a Kiválósági Referenciaalapok díjat. Dunkirkben a földgáz-üzemű Jenbacher kogenerációs rendszer a régió távfűtési hálózatát látja el kiegészítő energiával úgy, hogy az erőművek hatásfoka eléri a 85 százalékot, szemben a 40 százaléknál is alacsonyabb EU átlaggal.  Veronában a biogáz-üzemű Jenbacher kogenerációs rendszert elektromos áram- és hőtermelésre használják; az erőművek itt is 85 százalékos hatásfokkal működnek. Budapest mellett a GE egy ugyancsak sikeres világítástechnikai projektben vett részt a spanyolországi Motrilban, ahol a város közvilágításának korszerűsítése átlagosan 25 százalékos energia-megtakarítást eredményezett.

A GE az egyetlen olyan magántulajdonú cég, melynek a városokkal együttműködésben végzett projektjeit több Kiválósági Referenciaalapok díjjal is jutalmazták a Polgármesterek Szövetsége program keretében. Bővebb információ a www.eumayors.eu weblapon található.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.