Az OHÜ háromszázmillióval indul

A remélt 500 millió helyett 300 millió forintot kap az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a 2011-es költségvetés maradványának terhére az agrártárcától – írta a Napi Gazdaság.

A félmilliárdos tőkeinjekcióról kormánydöntés született, a büdzsémaradványt azonban csak novemberben összegszerűsítik, elvileg akkor válik hozzáférhetővé. Amíg azonban az OHÜ bejegyzés alatt áll, nehézkes a hulladékkezelésre kiírandó pályázatokat elindítani, ezért az ügynökség a vidékfejlesztési tárcától kap 300 milliós tőkét. Jelen pillanatban azt várják, hogy a pénz megérkezzen a számlára – mondta a Napi Gazdaságnak Vámosi Oszkár, az állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatója, aki szerint a 2012. januári indulásnak nem lesz akadálya: az OHÜ megalakult, 47 főt foglalkoztat és mintegy 50 projektet futtat. Az ügynökségnek elvileg szeptemberben kellett volna meghirdetnie az ipari hulladékok kezelésére vonatkozó szolgáltatói tendereket, ezeket azonban – többek között a bejegyzés csúszása miatt – későbbre halasztották. Vámosi Oszkár szerint a tenderkiírások októberben megjelennek, és várhatóan novemberben már döntenek is a győztesekről, így a “beszállítói” szerződéseket még az idén megköthetik.

 
Az OHÜ jövőre 26 milliárd forint erejéig részesedne a környezetvédelmi termékdíj bevételekből, az ügyvezető szerint azonban már az is jó, ha 20 milliárd forint feletti összeghez jut az ügynökség, számításaik szerint ugyanis a csomagolóanyagok kibocsátásának nagyjából 10 százalékos csökkenésével lehet számolni 2012-ben. Szeptember elsején kezdte meg működését az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség. A 100 százalékban állami tulajdonban lévő nonprofit társaság egyetlen állami szervezetként irányítja a termékdíj-köteles hulladékok begyűjtését és hasznosítását.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.