Ezért drágulhatnak a repülőjegyek – íme

A Malév vizsgálja, hogy milyen hatással lesz az emisszió kereskedelem a Malév árazási politikájára 2012-ben, valamint a nemzetközi iparági reakciókat is értékeli – mondták el a légitársaságnál az MTI kérdésére.

Az Európai Unió tagállamainak repülőtereit használó légitársaságokat január elsejétől vonták be az emisszió kereskedelembe (ETS), az ingyenes kvóta kiosztásakor a Malév 2012-re az összes kibocsátása 85 százalékát kapta meg. A légitársaságok ingyenes egységeket kapnak meghatározott referencia értékek alapján, amit a 2004 és 2006 közötti kibocsátások alapján határoztak meg. A január elsején kezdődő naptári évre a referenciaérték tonnakilométerenként 0,00068 kibocsátási egység. Ez 2013. január elseje és 2020. december 31. között 0,00064 egységre mérséklődik tonnakilométerenként. Ezzel a légitársaságok is rákényszerülnek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ellenkező esetben – a kvótavásárlás miatt – növekszenek költségeik. A Ryanair diszkont légitársaság pénteken jelentette be, hogy pótdíjat vezet be a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó uniós szabály miatt. A társaság közlése szerint január 17-étől fejenként és utanként 25 eurócentet tesznek rá a jegyárakra. A Ryanair számításai szerint az új szabályozás az idén 15-20 millió euró többletköltséget jelent a légitársaság utasainak.

A Ryanair – több más európai légitársasághoz hasonlóan – hevesen bírálta, hogy a légitársaságokat is bevonják az úgynevezett szén-dioxid-kvóta kereskedelmi rendszerbe, mert szerinte ez rontja az európai légitársaságok versenyképességét. A Lufthansa már január elején jelezte, hogy a szén-dioxid-adó bevezetésének költségeit kénytelen az utazóközönségre hárítani, ez a csoporthoz tartozó légitársaságok számára az idén 130 millió eurót jelent. A Delta Air Lines 3 dollárral emelte Európába közlekedő járatainak jegyárát az ETS kiterjesztése miatt. A légitársaságok nemzetközi szövetsége, a IATA is kifogásolta az intézkedést, amely számításai szerint a légiközlekedési iparág ETS miatti éves költsége 2020-ra 2,8 milliárd euróra emelkedik az idei 900 millióról. A BruxInfo internetes portál egy szeptemberi cikke szerint 2012-ben 380 millió kibocsátási egységeket kell vásárolniuk a cégeknek, ingyenesen 182 milliót osztottak szét.

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.