Érden és térségében mintegy 32 milliárd forintból szennyvízberuházást hajtanak végre, javítva ezzel a csatornázottságot is - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Harminckét milliárd forintos szennyvízberuházás Érden és térségében

Érden és térségében mintegy 32 milliárd forintból szennyvízberuházást hajtanak végre, javítva ezzel a csatornázottságot is – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány szerdai ülésén döntött az Érd és térsége szennyvíztisztító telep rekonstrukciója és bővítése és a szennyvízelvezető rendszer fejlesztése” című uniós nagyprojekt támogatásáról.

A pénzből növelik Érden, Tárnokon és Diósdon a csatornázottságot, illetve korszerűsítik és bővítik az érdi szennyvíztisztítót. A projekt eredményeként a csatornázottság az átlagos 30 százalékról 95 százalékra nő, a szennyvíztisztító telep napi kapacitását pedig 15 ezer köbméterre emelik, s javítják a tisztítás hatásfokát is. A fejlesztés eredményeként közel 80 ezer lakos élhet majd tisztább és egészségesebb környezetben, s javulni a befogadó Duna vízminősége és a térségben lévő felszín alatti vízbázis környezeti állapota is.

Az érdi szennyvízelvezetési agglomerációban a csatornával ellátott lakások száma a jelenlegi 7.310-ről a projekt befejeztével ez 36.286-ra bővül. A kormány támogató döntését követően a nagyprojektet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megküldi az Európai Bizottságnak jóváhagyásra. A beruházáshoz a Környezet és Energia Operatív Program 24,45 milliárd forint támogatást ad. A beruházás 2009-ben kezdődik, s 2012-ben fejeződik be.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.