Három nemzeti park igazgatóját menesztik szerdán

Szerdán adják át a felmondólevelet három nemzeti park – az aggteleki, a hortobágyi és az őrségi – igazgatójának – mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.

A felmondóleveleket, amelyeket Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkárának a kezdeményezésére Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter írt alá, Rácz András adja majd át, Salamon Gábornak, az Aggteleki Nemzeti Park, Márkus Ferencnek, az Őrségi Nemzeti Park és Sándor Istvánnak, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának.
A 28 éve a nemzeti parkoknál dolgozó, az Aggteleki Nemzeti Parkot 13 éve vezető Salamon Gábort váratlanul érte az indoklás nélküli menesztés. Az MTI megkeresésére elmondta: szabadságot kért, de nem kapott, s amikor az elutasítás okáról telefonon érdeklődött, Illés Zoltán közölte vele, hogy fel fogják menteni, de nem indokolta a döntést.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatója havi nettó 300 ezer forintos munkabérért dolgozott 200 ember vezetőjeként és építve a nemzeti parkot. Elmondta: igazságtalannak tartja, hogy csak kéthavi végkielégítés járna neki, miután három éve olyan megbízást kapott, amelyben a köztisztviselői törvény alapján jár számára végkielégítés.
A nemzeti park éves árbevétele általában 350 millió forint körüli, az idén sokkal kevesebb lesz a turizmus visszaesése miatt. A park éves támogatása mintegy 200 millió forint. Ez azt jelenti – hívta fel a figyelmet Salamon Gábor -, hogy minden egyes költségvetési forintra 1 forint 10 fillért fizetnek be az államkasszába, szemben a többi nemzeti park átlagosan körülbelül 46 fillér befizetésével.
A természetvédelmi tevékenységéért többször is kitüntetett, feleségével három gyermeket nevelő szakember teljesen tanácstalan a történtek miatt. “Ami történt, az számomra egyértelmű üzenet, de az minden állami tisztviselő számára is”- mondta Salamon Gábor.

Az MTI szerette volna megkérdezni a nemzeti parki igazgatók elbocsátásával kapcsolatban Illés Zoltánt, de titkárságán közölték, hogy az államtitkár három hétig szabadságon van.
A nemzeti park igazgatók esetében a vonatkozó jogszabály szerint a munkáltató a munkaviszonyt indoklás nélkül szünteti meg, a jogszabály tehát nem ad lehetőséget az indoklásra – mondta az MTI-nek Rácz András, a VM környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Tíz nemzeti parki igazgatóság van, ezek vezetői közül hármat váltanak le – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.