Házi erőművek fejlesztésében vesz részt a BHG-ASZ Kft.

A Prettl-csoport házi erőműveket fejlesztő projektjében vesz részt a szekszárdi BHG-ASZ Alkatrészgyártó Kft., amely hőcserélőket és zajcsökkentőket szállít a berendezésekhez – közölte a cég vezetője az MTI-vel.

A kft. mintegy százmillió forintot fordít a projekthez kapcsolódó kutatás-fejlesztésre – mondta Jobbágy Gábor ügyvezető igazgató.
A Prettl-csoport – amelynek egy tagja, a Prettl Metall und Kunstoffrotationstechnik GmbH egyik tulajdonosa a BHG-ASZ Kft.-nek -, földgázzal működő “mini” erőművei 80-85 százalékos hatásfokkal hasznosítják az energiát, így biztosítva lakóházak fűtését, melegvíz- és áramellátását – ismertette a cégvezető.
A hőcserélők és a zajcsökkentő egységek fejlesztéséhez a Miskolci Műszaki Egyetem végez háttérkutatásokat, a próbagyártást szeptemberben kezdik el. A Prettl összesen ötmillió darab házi erőmű gyártását tervezi, a piacelemzés alapján 2011-ben 25 ezer berendezés készül –  tette hozzá Jobbágy Gábor.
Az ügyvezető igazgató közlése szerint az autóipari beszállítóként elsősorban kipufogó rendszereket, klímaberendezések csőrendszereit gyártó kft. 2010-ben várhatóan eléri 2008-as, közel négymilliárd forintos árbevételét. A bevétel 80 százaléka autóipari alkatrészgyártásból, 20 százalékban más tevékenységből, köztük a házi erőművek részegységeinek és repülőtéri kiszolgáló egységeknek a gyártásából származik – mondta a kft. vezetője.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.