Hóvirágszedés miatt természetkárosítással gyanúsítanak négy szlovák asszonyt

Természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt eljárás indult négy szlovák nő ellen, aki több ezer szál hóvirágot szedett a hétvégén a Győr megyei Máriakálnok térségében – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a járőrök  virágszedés közben érték tetten az asszonyokat, akik addigra már mintegy nyolc kilogrammnyit gyűjtöttek össze. Meghallgatásukkor azt állították, nem volt tudomásuk arról, hogy tiltott tevékenységet művelnek. A kis csokrokért 15 centet kaptak volna egy kereskedőtől, aki vélhetően nőnapra adta volna el azokat. A hóvirág védett növény, eszmei értéke tízezer forint szálanként. Az ügyben eljárás indult természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt.

A hóvirág az európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj, 2005 óta védett  Magyarországon – közölte Hajdú Klára, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi,Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóhelyettese az MTI megkeresésére. A szakember ismertetése szerint a természetvédelmi törvény tiltja valamennyi védett növényfaj engedély nélküli gyűjtését, veszélyeztetését, elpusztítását, élőhelyének károsítását. A természetvédelmi hatóság adhat engedélyt gyűjtésére, külföldre vitelére, ha ez kutatási, oktatási célt, újratelepítést vagy egyéb közérdeket szolgál. Ebben a konkrét esetben azonban vélhetően ilyen jellegű közérdek nem állt fenn – tette hozzá Hajdú Klára. A természetvédelmi törvény megsértésének vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Bizonyos értékhatár fölött viszont már bűncselekménynek minősül, s három évig  terjedő szabadságvesztéssel sújtható

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.