Hulladéklerakók rekultivációja kezdődik a Dél-Alföldön

Elindul 26 Csongrád és Bács-Kiskun megyei település felhagyott szilárdhulladék-lerakójának rekultivációja; a tervek szerint 2012 őszére befejeződő az Európai Unió támogatta program bruttó összköltsége 2,79 milliárd forint – közölte Makrai László, a beruházást koordináló Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden Kisteleken.

A térségben uniós támogatással korszerű hulladékgazdálkodási rendszert alakítottak ki, ez tette lehetővé a régi lerakók bezárását – mondta a szakember a program részleteit bemutató konferencián. A következő szűk másfél év során a hulladékot depóniákba rendezik, tömörítik, erre szigetelő réteg és talaj kerül, a területet befüvesítik és véderdőket telepítenek, s talajvízfigyelő kutakat alakítanak ki – tudatta az igazgató. Hozzátette: a munka végső célja a természetes vízbázis és a környezet védelme, és hogy a tájkép néhány esztendő alatt olyanná váljon, mint amilyen a lerakók kialakítása előtt volt.

 
 A kivitelező – az AKSD Városgazdálkodási Kft. és a Swietelsky Magyarország Kft. alkotta – AS Szeged Konzorcium összesen 483 ezer négyzetméteren mintegy 650 ezer köbméter hulladék ártalmatlanítását végzi el. Két településről – Dócról és Baksról –, ahol a bezárt lerakók Natura 2000-es védelem alá eső területeket érintenek, elszállítják az ott található mintegy 60 ezer köbméter hulladékot. Makrai László hangsúlyozta, a 2,79 milliárd forintos összköltségű programnál az uniós támogatás a beruházás teljes költségét fedezi, a településeket nem terheli önrész.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.