Húsz év múlva már januárban kezdődhet a tavasz

Hőség, aszály, orkánok és áradások – a klímakutatók hosszú ideje figyelmeztetnek a Föld felmelegedésének várható következményeire. A Giesseni Egyetem növényökológiai intézetének kutatói is meglepő és nyugtalanító jelenségekre hívják fel a figyelmet.

Évek óta növekszik a levegőben a szén-dioxid koncentrációja, ez pedig nagymértékben felelőssé tehető a Föld felmelegedéséért. “Korábban az a feltevés élt, hogy a levegő szén-dioxid-koncentrációjának növekedésével párhuzamosan a talaj is több szenet képes raktározni” – mondta el Christoph Müller, a növényökológiai intézet vezetője.
A kutatók azonban bebizonyították, hogy a növények és a talaj is azonnal leadják a szén-dioxidot. Ezenkívül pedig a talaj még több – euforizáló hatása miatt kéjgáznak, vagy nevetőgáznak is nevezett – dinitrogén-oxidot juttat a levegőbe, amelynek klímakárosító hatása nagyobb, mint a szén-dioxidé – olvasható a Die Welt online kiadásában.
A német intézet Lindenben található klímakutató állomásán tizenkét éve végeznek a szén-dioxid-szint mérésére irányuló vizsgálatokat. A kutatók megfigyelték, hogy ez alatt az idő alatt több fű nőtt, mint hasznos növény. Az állomáshoz tartozik egy gyümölcsfákkal, aranyfával és seprűvirággal teli kert is, amelyben minden nap regisztrálják a “történéseket” – melyik növény kezd virágozni, és melyiknek fakulnak a levelei.

Müller szerint a fenológia, vagyis a növényi-, illetve az állati életciklus és az éghajlat, évszakok kapcsolatát tanulmányozó tudományág terén végzett vizsgálataik arra engednek következtetni, hogy a “fenológiai óra” kissé eltolódott: a telek megrövidültek, a tavasz pedig egyre korábban kezdődik. A jóslatok szerint 2030-ban már január végén megkezdődhet a kikelet.
“Ez azonban még nem jelenti azt, hogy csökkennének a problémák. A földműveseknek és a kertészeknek gyakran kell küzdeniük késői fagyokkal, amelyek a termény csökkenését eredményezik” – véli Müller.
A kutatók szerint Hessenben már most kimutathatóan megváltozott a klíma, amelyre máris reagált a növényzet.
“Természetesen a Föld történelmében mindig is voltak klímaváltozások, de a jelenlegi változások sebessége igazán szokatlan. Száz év alatt világszerte átlagosan 0,7 Celsius-fokkal növekedett a hőmérséklet – most kétszáz év alatt történik annyi változás, mint korábban ezer év alatt” – fejtette ki Müller.
A tudósok szerint mindenképpen változtatásra van szükség ahhoz, hogy ne melegedjen tovább a helyzet: az életmód- és az energia felhasználásának változására.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.