Jelentősen apadtak az erdélyi folyók is

Jelentősen csökkent az erdélyi folyók vízszintje a szárazság miatt, amely a szakemberek szerint évtizedek óta a legsúlyosabb. Románia szinte egész területét aszály sújtja, egyes helyeken augusztus óta nem volt eső.

Az észak-erdélyi Máramaros megyében a hatóságoknak vizet kellett osztaniuk a lakosságnak a vízhiány miatt – írta a Krónika című erdélyi napilap. A tűzoltóknak Máramarosszigeten, Felsővisón és Borsán kellett vizet biztosítaniuk. A partiumi Bihar megyében a Nagyváradon átfolyó Sebes-Körös folyó vízhozama az utóbbi hónapban alig éri el a normális érték felét: másodpercenkénti 18-20 köbméter helyett még mindig csak 8-9 köbméter víz folyik a mederben. A lap szerint száztíz éve volt utoljára olyan száraz a novemberi hónap, mint az idei. Ivóvíz-korlátozást egyelőre nem rendeltek el Nagyváradon, a következő három hétben pedig biztosan nem is fognak. Négyzetméterenként 100-150 liter csapadékra volna szükség a vízhozam normális szintjének visszaállásához, az utóbbi egy-két napban azonban tizenöt liternél több nem esett.

Erdély keleti részén is hasonló a helyzet. A székelyföldi Hargita megyében harminc éve nem volt a jelenlegihez hasonló méretű szárazság, az adatok szerint augusztus 10. óta nem esett az eső Székelyföldön. A szárazság kevésbé okoz gondot Szatmár és Kovászna megyében, ahol fúrt kutakból látják el vízzel a lakosságot. Ezeknek a kutaknak a vízszintje is csökkent, de nem olyan mértékben, hogy veszélybe kerüljön az ivóvíz-ellátás. Tánczos Barna romániai mezőgazdasági államtitkár korábban elmondta, hogy a szárazság teljesen tönkretette a repcetermést. A jövő évi búzatermés is megsínyli majd a csapadék hiányát, így az idei, hétmillió tonnát meghaladó búzatermés után Románia sokkal gyengébb termésre számíthat 2012-ben.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.