Kitörhet a napelem háború

Kína napelem táblák millióit exportálja minden évben az unióba, amely a világ legnagyobb – több milliárd dolláros – felvevőpiacának számít.

Az Európai Unió döntése alapján most nyomozás indul a kínai dömpingárak ügyében. Dömpingellenes eljárást kezdeményezett a kínai napelemekkel kapcsolatban az Európai Unió (EU) csütörtökön, a kínai kereskedelmi minisztérium sajnálatát fejezte ki az esettel összefüggésben, a Kínában lévő európai cégek megtorló intézkedésektől tartanak. Az eljárást 25 német, olasz, spanyol és más európai országok iparági szereplőinek panasza alapján kezdeményezték, ezek ugyanis azt állítják, Kína az előállítási ár alatt exportálja termékeit. A kelet-ázsiai ország jelenleg a világ legnagyobb napelem-gyártója, a globális piac csaknem kétharmadáért felel, az Európai Unió országai tavaly összesen 21 milliárd euró értékben vásároltak tőle. A dömpinggel kapcsolatos vádakat a kínai gyártók többször visszautasították, s cáfolják azt is, hogy a központi vezetéstől kapnának támogatást. A kínai napelemgyártás radikális változást él át, mivel ezen termékek előállítási költsége gyorsan és jelentős mértékben csökken – fogalmaznak a kínaiak.

A pekingi kereskedelmi minisztérium “mély sajnálatát” fejezte ki az üggyel kapcsolatban, és azt szorgalmazta, hogy az EU minél gyorsabban, tárgyalásos úton oldja meg a kereskedelmi vitát. “A kereskedelmi korlátozások nem csupán az abban részt vevő felek érdekeit sértik, de a globális ipar és a megújuló energiák szektorának egészséges fejlődését is akadályozzák” – fogalmazott Sen Tan-jang, a minisztérium szóvivője. A most megindított uniós vizsgálat akár 15 hónapig is eltarthat, annak következményeként a Kínában lévő európai cégek megtorlástól tartanak. “Ilyen esetet mindig megtorlás követ. Azt gondoljuk, az lenne a legjobb megoldás, ha a felek tárgyalóasztalhoz ülnének és konstruktív párbeszédet folytatnának” – fogalmazott Davide Cucino, a pekingi Európai Kereskedelmi Kamara elnöke. A múlt héten Pekingben járt Angela Merkel német kancellár és Németország is a viták tárgyalásos úton való megoldását támogatja. Az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma májusban számos kínai gyártó termékeire vámot vetett ki, szintén azzal vádolva őket, hogy a szabályokkal szembemenve, költség alatt árulják termékeiket. A kínai napenergia hasznosító termékek gyártóinak idegessége nem véletlen, hiszen az exportjuk 60 százaléka, mintegy 35,8 milliárd dollár értékű árucikk az EU piacán talált vevőre 2011-ben. Ráadásul az EPIA, az iparág nemzetközi szövetsége szerint tavaly a globálisan eladott szoláris termékek 74 százalékát az EU-ban állították üzembe.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.