Környezetbarát építőanyagot fejlesztett ki egy tiszaújvárosi cég

Környezetbarát építőanyagot fejlesztett ki a tiszaújvárosi Rapidsil System kft., a nádból készült elem egyebek mellett földrengésbiztos, jó hő- és hangszigetelő, lényegesen könnyebb mint az eddigiek – mondta Orosz Zoltán feltaláló szerdán sajtótájékoztatón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban.

A társaság a 189 millió forintos fejlesztéshez 141 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Norvég Alaptól.

Orosz Zoltán ismertette, hogy az általa kifejlesztett építőelemből beton alapzatra egyszerűen és költséghatékonyan lehet építkezni, számítások szerint legalább tíz százalékkal olcsóbban “felhúzható” egy 105 négyzetméter alapterületű ház.

A cég több mint száz országban levédette a szabadalmat.

Az új építőanyag iparszerű gyártása még nem kezdődött meg, a feltaláló elmondása szerint várják a gyártók jelentkezését, számukra teljes technológiai leírást biztosítanak a nád betakarításától kezdve az építőanyag előállításán keresztül a termék értékesítésig.

Viszonylag nagy élőmunka-igényű gyártási folyamatról van szó, a nád termesztése, betakarítása jelentős számú munkahelyet teremthet, miként a gyártósorok üzemeltetése is.

Orosz Zoltán elmondta: úgy véli, az év végén már egy üzemben megkezdődhet a termék gyártása.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.