Környezetvédelem és az ESG vállalatok

Azok számára, akiknek fontos a környezetvédelem és a Föld állapota, nem mindegy, honnan vásárolnak. A különféle termékek beszerzése során ugyanis sokat számít, hogy melyik gyártót támogatjuk. Egy környezetünk romboló vállalatot gyarapítunk, vagy pedig olyan céget, amely annak építésére törekszik. Az ESG besorolás nagyon sokat elárul ilyenkor, de mi is ez pontosan?

ESG – Environmental, Social, Governance

Magyarul környezeti, társadalmi és vállalatirányítási. Olyan cégeket jelölnek ESG minősítéssel, amelyek üzletpolitikájának központjában a fenntarthatóság áll, tehát a komolyan részt vesznek a környezetvédelemben és a társadalmi helyzet javításában. Az ESG besorolás nagyon szigorú feltételekhez van kötve. A vállalat egyáltalán nem gyárthat olyan termékeket, amelyek környezetkárosítóak, sőt olyan országban sem tevékenykedhetnek, ahol a fennáll a halálbüntetés intézménye. Ráadásul megvizsgálják azokat a cégeket is, akikkel kapcsolatban állnak, így tehát biztosak lehetünk benne, hogy nem a bolygó rombolását szolgálja majd, mikor egy ilyen cégtől vásárolunk.

Miért éri meg odafigyelnünk erre?

A legtöbb ESG vállalat olyan nagy gyártó, amely kifejezetten jó minőségű termékeket dob piacra. A sztereotípiákkal ellentétben olyan cégek szerepelnek köztük, mint az Nvidia, a Nike vagy az Apple. Amennyiben tehát úgy döntünk, hogy az új számítógépünk egy Macbook lesz, valójában a nemes célokat is támogatunk. Az olyan vállalatok, mint az Apple, ugyanis az ESG besoroláshoz híven aktívan tesz az ökoszisztéma a különféle szociális problémák megoldásáért. Érdemes tehát ezt is fejben tartanunk, mikor egy-egy termék, amelyet ilyen vállalat gyárt, többe kerül kicsit. Nem csak minőségi terméket kapunk, de a Földért is teszünk egyben. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy kit támogatunk vásárlásainkkal – hogy a pénzünkből szelektív hulladékgyűjtő vagy egy újabb környezetszennyező vegyi gyár lesz majd később. Tudatos vásárlás nélkül nem igazán mondhatjuk magunkat környezetbarátnak, ez is része a dolognak tehát.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.