Közel tizenegy milliárd dollárt hozhatnak a kínai online játékok

Közel tizenegymilliárd dollárra (1,9 billió forintra) emelkedhetnek Kínában az online számítógépes játékokból származó bevételek három éven belül, miután a világ legnépesebb országában egyre többen kezdik használni az internetet.

A legfrissebb kormányzati adatok szerint a kínai háztartások 27 százaléka rendelkezik internetkapcsolattal. A fejlett ázsiai országokban, mint Dél-Korea vagy Japán, ez az arány 70 százalék fölött van.
Az online játékipar bevételei az idén elérhetik a 3,8 milliárd dollárt az év végére. Az elkövetkezendő három évben átlagosan 41,2 százalékos növekedésre lehet számítani – közölte a pekingi Analysys International piackutató vállalat.
A kínai online játékszektornak a jelenlegi 69 millió játékoshoz képest 2012-ben már 230 millió felhasználót kell kiszolgálnia, a bevételek pedig elérhetik a 10,7 milliárd dollárt.

Ajánlott tartalom

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.