Megnyílt a Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás

Az állam felelőssége az, hogy tanáccsal, valamint szakmai és anyagi eszközökkel segítse a lakástulajdonosokat az ingatlanok energetikai megújításában – mondta Fegyverneky Sándor országos főépítész, a Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten.

Az Expositor Kft. szervezésében létrejött, péntek estig nyitva tartó kiállítást konferenciák kísérik. A szerda a fűtésé és a kéményeké, csütörtökön kerül sor a passzívház konferenciára, míg pénteken a panelfelújításról és a biomassza hasznosításról lesz szó.

A szerdai konferencia nyitó előadásában Fegyverneky Sándor  az épületek energia fogyasztásának csökkentésé állította a középpontba. Azzal a példával szemléltette a lakástulajdonosok felfogását, hogy amíg sok család 5-6 évente vesz új autót, addig a házának hőszigetelésére sokallja a 3 millió forintot, pedig az néhány év alatt megtérül, míg a kocsi folyamatosan veszít az értékéből. A magyar lakóépületek kéményeinek állapotát egy uniós felmérés adataival illusztrálta. Eszerint Franciaországban 10 millió emberből 63 hal meg évente kéményhiba miatt, Belgiumban 150, míg Magyarországon mindössze 18.

Heinrich Göddeke az Európai Kéményszövetség (ECA) elnöke egy készülő uniós szabályt ismertetve előadásában elmondta, hogy 2012-től nem lehetne önmagában kondenzációs gázkazánt beépíteni új lakásokba, mivel azok hatásfoka csak 80 százalék. Az ilyen kazánokat vagy napkollektorral (88 százalékos hatásfokkal), vagy pedig földhőt hasznosító hőszivattyúval (120 százalékos hatásfokkal) kellene összekötni. A jövő az olyan kicsi, egy családi házat kiszolgáló berendezésé, amely kapcsoltan termel áramot és hőt  – mondta az elnök. Az áramot a hálózatba táplálja, a hővel pedig fűti a házat.

A kiállításon jelen vannak a különféle előre gyártott kémények, illetve az olyan technológiák, amelyekkel a hagyományos falazott kéményeket lehet bélelni. A hőszigeteléseket beépítési maketteken mutatják be a gyártók, míg egy energetikailag önellátó ház teljes méretben látható, a korszerű energia termelő és -fogyasztó berendezésekkel együtt.
A tanácsra váró magánszemélyek délutánonként féláron látogathatják a kiállítást.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.