Mi lesz, ha mindenki tölteni kezd?

Izgalmas tanulmányt készít a Volkswagen a mobilitás jövőjéről. És ha már vizsgálódnak, egy füst alatt egy új generációs hibridet is bemutatnak.

Egy autógyár életében általában nincs fontosabb dolog egy-egy új modell bemutatásánál, különösen, ha azt a jövő zálogának szánják. A most bemutatott Volkswagen Golf Variant twïnDRIVE most mégis majdhogynem melléktermékként kerül szóba, pedig hajtáslánca a klasszikus hibridek utáni evolúciós lépcsőfokot képviseli. Nem véletlen a hangsúlyváltás, hiszen az immár állandósuló olajár-emelkedés, valamint a japán földrengés okozta atomkatasztrófa miatt egyre nagyobb az igény az alternatív, megújuló energiaforrások alkalmazása, az energia tudatos felhasználása iránt. A Volkswagen hat partnerével (tudományos kutató intézetekkel, illetve piaci szereplőkkel) közösen még 2008-ban indította útjára „flotta-tanulmány az elektromos mobilitás terén” elnevezésű kutatási projektjét, amelynek eredményeiről most, egy évvel annak lejárta előtt tartott beszámolót.

 
A tanulmány célja, hogy az ipar és a piac utolérje a törvényhozók lelkesedését: a német szövetségi kormány ugyanis 2020-ra egymillió darab elektromos autóval számol csak Németországban. Ez pedig nem csak a töltő infrastruktúra meglétét feltételezi, hanem a megújuló energiaforrások kiaknázását is. A Volkswagen ezen a téren máris jelentős eredményeket mutathat fel: brazíliai létesítményeinek táplálására például vízi erőművet építtet, Németországban pedig üzembe állította a kontinens egyik legnagyobb teljesítményű szélparkját. Az elektromos autó azonban nem csak új igényeket, de új lehetőségeket is felvet az energiagazdálkodásban. A VW egyik kutatása az elektromos autók tulajdonosainak szokásait vizsgálja: ha ugyanis megállapítható, hogy a nagy átlag milyen gyorsan meríti le, és a nap mely időszakában tölti fel járműve akkumulátorát, azzal könnyebben optimalizálható az elektromos hálózatok terhelése – sőt, az elektromos autók a jövőben a hálózati csúcsok kiegyenlítésére szolgáló átmeneti energiatárolóként, „pufferként” is alkalmazhatók lennének. Ehhez különböző akku- és töltési rendszereket vizsgál a projekt.

 
És bár csupán egy fogaskerék a nagy gépezetben, mégiscsak megérdemel néhány mondatot a Volkswagen hálózatról is tölthető twïnDRIVE hibridje, amelyből mostantól húsz tesztpéldány segíti a kutatók munkáját. A Golf Variant alapjaira épülő autó 88 lóerős, 600 Nm nyomatékú villanymotorja (hála az akkumulátor tekintélyes, 13,2 kWh kapacitásának) akár 57 kilométeren át képes önállóan mozgatni az autót. A 115 lóerős turbómotor további több mint 800 kilométernyi hatótávolságot biztosít – 2,1 l/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztás mellett.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.