Miért marad le Magyarország napelem-fronton?

Míg az energiapolitika szerint Magyarország jó úton jár a megújuló energiaforrások, ezen belül a napenergia felhasználásának bővülését tekintve, a szakma korántsem látja ennyire rózsásan a helyzetet.

Vannak vélemények, melyek szerint Magyarország a megújuló energetikát tekintve bezzegország – mondta Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára a hetedik Renexpo Central Europe energetikai szakkiállítás és konferencia keretében megrendezett szolárkonferencián tartott előadásában. A politikus szerint stabil támogatási rendszer működik Magyarországon, a szabályozók pozitívan befolyásolják a folyamatosan emelkedő átvételi árakat, a támogatási rendszer 20-30 milliárd forintos keretösszege pedig tervezhető terhet jelent a fogyasztóknak és a költségvetésnek. Mindennek eredményeképp a legutóbbi adatok szerint 1482 fotovoltaikus kiserőmű működik Magyarországon több mint 10 megawatt kapacitással – fogalmazott.

A Nemzeti Cselekvési Terv felülvizsgálata, finomhangolása azonban mindenképpen érdemes a napelemes trendek tükrében a 2020-ra kitűzött 14,65 százalékos megújuló részarány eléréséhez – tette hozzá. (A kormány 2012 novemberében határozatban szólította föl a nemzeti fejlesztési minisztert Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervének felülvizsgálatára és indokolt esetben annak módosítására vonatkozó javaslattételre, “különös tekintettel a technológiai fejlődés eredményeinek hasznosítására, az energiafogyasztók teherbíró képességére, valamint a biomassza hasznosításának a mezõgazdaságra és vidékfejlesztésre gyakorolt komplex kölcsönhatására.”)

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.