Olajkatasztrófa – Triplájára nőtt az olajfolt nagysága egy nap alatt

Körülbelül egy nap leforgása alatt triplájára nőtt a Mexikói-öbölben kialakult olajfolt nagysága – állítja a miami egyetem egyik kutatója műholdfelvételek alapján.

Hans Graber szerint a műholdakról gyűjtött felvételeken az látszik, hogy az olajfolt sokkal gyorsabban terjed, mint azt korábban gondolták. Helyi idő szerint csütörtökön készített műholdfelvételeken az olajszennyeződés közel 3000 négyzetkilométerre terjedt ki, de péntek estére már elérte a 9900 négyzetkilométert, vagyis több mint triplájára nőtt körülbelül egy nap alatt. Graber szerint ebből arra lehet következtetni, hogy felerősödött a nyersolaj szivárgása a mélytengeri kútból.

Ed Overton, a louisianai egyetem olajszennyezésekkel foglalkozó munkatársa ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a műholdas felvételek megtévesztőek lehetnek. Egyrészt műholdról nem lehet bemérni az olajszennyeződés vastagságát, ezért nehéz megítélni, hogy mennyi olaj került a tengerbe. Másrészt az olajszennyeződések nem óriási, egységes olajfoltokká alakulnak, hanem kisebb foltokból állnak – mondta Overton.

A szóban forgó olajszivárgás azután kezdődött, hogy a múlt csütörtökön elsüllyedt a British Petroleum brit olajtársaság által működtetett olajplatform. Az amerikai kormány korábbi közlése szerint naponta mintegy ötezer hordó (795 ezer liter) nyersolaj ömlik a Mexikói-öbölbe a mélytengeri kútból.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.