A világ legnépszerűbb, legvékonyabb, legerősebb és legkevésbé átjárható anyaga a grafén, és most felfedezték, hogy a protonok könnyen át tudnak jutni rajta. Ez nagy változást hozhat az üzemanyagcellák működésében. A grafén membránok segítségével a levegőből tudunk kivonni hidrogéngázt, amivel elektromos áram termelhető - írja Marcelo Lozada-Hidalgo és Andre Geim a tanulmányában. (Geim és munkatársai fedezték fel a grafént 2004-ben, és ezért 2010-ben Nobel-díjat kaptak.)
BővebbenCsökkent a pécsi erőmű porkibocsátása
Két új elektrofiltert szállított le és helyezett üzembe a pécsi erőmű egyik biomassza tüzelésű blokkjában az Alstom Hungária Zrt. erőműszerviz üzletága, a Dalkia Energia cégcsoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. megbízásából.
BővebbenPálmaolaj: csak tiszta forrásból
Az Unilever nyilvánosságra hozta a legfrissebb pálmaolaj-beszerzéssel kapcsolatos jelentését. Az összefoglaló szerint a vállalat az európai élelmiszer-portfóliójában felhasznált pálmaolaj száz százalékát nyomon követhető, igazoltan fenntartható forrásból szerzi be 2014 végére.
BővebbenA négyszázadik szélkereket avatták fel Burgenlandban
Felavatták a négyszázadik szélkereket Burgenlandban, a tartományban található szélerőművek már csaknem 600 ezer háztartás áramellátását képesek fedezni.
BővebbenÉv végére befejeződhet a Rezéti-Duna újjáélesztése
Jól halad és az év vége előtt befejeződhet a Duna leghosszabb gemenci mellékágának élőhely-revitalizációja, amelyet a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) több mint 700 millió forintos, európai uniós projekt keretében végez.
BővebbenNFM: kimerült a kazáncsere pályázatok kerete az észak-magyarországi régióban
A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat az észak-magyarországi régióban, a jelentkezéseket november 28-án 10 óráig még be lehet adni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
BővebbenÚjabb felszólítások Brüsszelből – Két hónapot kapott Magyarország
Az Európai Bizottság az energiahatékonyságra vonatkozó uniós jog maradéktalan átültetésére, illetve a hajók kénkibocsátására vonatkozó uniós szabályok életbe léptetésére szólította fel Magyarországot - derül ki a testület közleményéből.
BővebbenNem megfelelően működik a világ legnagyobb naperőműve
Úgy fest, hogy alapvető gondok vannak a világ legnagyobb napenergiát koncentráló erőművével. Azzal, ami az eredeti tervek szerint több mint százezer háztartás szükségleteit látná el.
Bővebben2015-től akár évi 30 ezer lakás energetikai felújítása megvalósulhat uniós forrásokból
2015-től az ideinél huszonháromszor több pénz (63 milliárd forint) jut lakossági és vállalati energiahatékonysági beruházásokra évente az új uniós forrásokból. Ebből kb. 33-34 milliárdnyit kaphat majd a lakosság vissza nem térítendő támogatás, illetve kedvezményes hitel formájában. De csak akkor, ha már sikerült kialakítani az ehhez szükséges intézményrendszert. Ebből egyelőre még nem sokat láthattunk, noha ez hosszú hónapokig is eltarthat.
BővebbenAz üldözött szél – Miért nem kell a megújuló energia?
A történet – minden ellentmondásossága és megkésettsége ellenére – nálunk is biztatóan indult, idővel egyre-másra nyíltak a magyarországi szélerőművek: eddig 176 működik közülük az országban, együtt és elméletileg 340 ezer család áramszükségletét képesek megtermelni. Közös bennük, hogy a rájuk vonatkozó kvótákat még 2010 tavasza előtt osztották ki.
Bővebben