Az Aachenben megrendezett nemzetközi konferencia példát mutatott a klímavédelem költséghatékony módjára. Az épületállomány kulcsszerepet tölt be a klímavédelemben: az összes felhasznált energia több mint egyharmadát az épületekben fogyasztjuk el. A 2014. április 25-26. között megrendezett 18. Nemzetközi Passzívház Konferencián a világ minden tájáról összesereglett szakemberek azt mutatták be, hogyan lehet költséghatékony módon akár 90%-kal csökkenteni az épületek energiaigényét. A bemutatott példák a legfrissebb projekteken keresztül azt igazolták, hogy szinte bármilyen funkciójú épülettel, új építéssel és felújítással is el lehet érni ezt az eredményt.
BővebbenÚjabb CNG kút nyílt hazánkban
Az M0 Szigetszentmiklósi lehajtónál megnyitott az ország 5. CNG kútja. A nap 24 órájában LPG, dízel, adBlue, benzin és még kávé elvitelre illetve Fastfood kapható.
BővebbenA tengerbe öntik a szennyvizet a turistahajók
A nagy üdülőhajók, melyek a Karibi-szigeteken és egyéb egzotikus tájakon utaztatják a turistákat, évente 3,78 milliárd liternyi kezeletlen szennyvizet öntenek a tengerekbe.
BővebbenÍme, az év hala 2015-ben
A Haltani Társaság honlapján lezajlott közönségszavazás résztvevői 2015-re a kecsegét választották meg az év halának. A győztes nagy előnnyel végzett (60%) a másodiknak befutó galóca (25%) és a harmadik helyezett vágódurbincs (15%) előtt.
BővebbenÉv dunai szigete verseny győztese
Megáradt a Duna Szilveszterkor a könnyek árjától, amit a gödiek és érsekcsanádiak hullattak az elvesztett győzelem miatt, de vitának helye nincs. A Dunai-szigetek blog kihirdette a hetek óta zajló szavazás végeredményét:
BővebbenÍme, az év madara
A búbosbanka 1989-ben és 1990-ben, tehát két egymást követő évben már volt az év madara. Ezt követően a 2014. évi internetes szavazás résztvevői a fekete rigó és a vörösbegy előtt ismét ezt a fajt választották az év madarának.
BővebbenKlímastratégia: Túl késő, túl kevés?
Vajúdtak a hegyek, és negyven százalékot szültek: ennyivel kell csökkenteniük az Európai Unió tagállamainak az üvegházgázok emisszióját. Szakértők szerint a döntés nem elegendő az elszabaduló klímaváltozás hatásainak fékezésére, főleg az IPCC végső jelentésének ismeretében, amely szerint az évszázad végéig teljesen fel kell számolni az emberiség üvegházgáz-emisszióját.
BővebbenSzázmilliókat spórolna évente megújuló energiával a szegedi egyetem
A rezsicsökkentést több milliárd forint értékű beruházásokkal kívánják elérni, de így is megéri. Egyedülálló magyar szabadalmi megoldással, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ parkja alatt húzódó szennyvízcsatorna melegével fűtenék a József Attila Tanulmányi és Információs Központot Szegeden.
BővebbenGiga vízerőművet adtak át 40 év után
Teljes kapacitással termel a világ egyik leghosszabb, 2587 méter hosszú vízerőműve Oroszországban. A létesítmény utolsó, 9. generátorának üzembe helyezésére 40 évvel a beruházás megkezdése után került sor. Az Angara vizét hasznosító mű kapacitása 3000 megawatt, vagyis a Paksi Atomerőműének a másfélszerese.
BővebbenVolkswagen e-Golf teszt
Úgy néz ki, mint egy területi képviselő céges autója, de közben kétszer annyiba kerül, és Budapestről Siófokig is nehéz eljutni vele. Viszont autópályán suttogva lehet benne beszélni, jól gyorsul, és fillérekből fenn lehet tartani. Az elektromos Volkswagen Golf egy ideális világban az ideális városi autó lehetne.
Bővebben