Rohamosan nő a fényszennyezés

A közvilágításra vonatkozó szabályozás gátat szabhatna a zavaró fények és így a fényszennyezés rohamos növekedésének – állítják szakemberek, akik szeretnék elérni, hogy a parlament mielőbb fogadja el a zavaró fényeket korlátozó közvilágítási törvényt.

Kolláth Zoltán csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke, a Nemzetközi Csillagos Égbolt Szövetség magyarországi csoportjának vezetője pénteken Kaposváron, a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetségnek (Inernational Dark-Sky Association – IDA) az éjszakai égbolt védelmében immár 10. alkalommal megrendezett nemzetközi konferenciáján közölte: a különböző, e szakterülettel foglalkozó szervezetek jelzései alapján ígéretet kaptak arra, hogy egy, már alakulófélben lévő parlamenti bizottság előkészít egy törvényjavaslatot, amely elfogadása esetén korlátozná a zavaró fényeket, és ezáltal csökkenhet a fényszennyezés.

A mintegy félszáz hazai és külföldi résztvevő is a fényszennyezés problémájára, veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet a háromnapos kaposvári, illetve zselici program során – mondta az egyesület elnöke, hangsúlyozva: a konferencia helyszínének kiválasztásában szerepet játszott a nemzetközi szervezet által a Zselici Tájvédelmi Körzetnek tavaly adományozott “Nemzetközi Sötét Égbolt Park” cím, ugyanis a Zselici Csillagoségbolt-park a somogyi megyeszékhely közvetlen közelében található.
Némethné Vidovszky Ágnes, a Magyar Elektronikai Egyesület Világítástechnikai Társaságának alelnöke a sajtótájékoztatón rámutatott: a közvilágítás egyrészt a közlekedés, másrészt a települések lakosságának biztonságát szolgája, ami fontos szempont, de az is – tette hozzá -, hogy ne károsítsuk a természetet. “A mi elvünk, hogy ott, akkor és annyit világítsunk, ahol és amikor arra szükség van” – hangsúlyozta, hozzátéve: a fényszennyezés nagyobb részét nem a közvilágítás, hanem a reklámok, a diszkók fényei jelentik.

A közvilágítás szabályozottságának hiányát – a törvényt 2009-ben el kellett volna fogadni – már az Állami Számvevőszék is felvetette. Az egyesület tárgyalásokat folytat az illetékes minisztériummal a rendelet szakmai anyagának elkészítéséről, amely jogi formába öntve a parlament elé kerülhet – mondta el a társaság alelnöke.
Gyarmathy István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettese bejelentette: ők is pályáznak a Csillagoségbolt-park címre. Kérelmüket ezen a konferencián adják át a nemzetközi szervezet képviselőjének. A fénytől védett területek nemcsak az ott élő állatok számára jelentenek biztonságos környezetet, de turisztikai vonzerővel is bírnak – mondta.
Kolláth Zoltán megerősítette, hogy a cím elnyerése óta Magyarország egyik legkevésbé fényszennyezett természetvédelmi területe, a zselici még inkább vonzza a csillagos égboltot zavartalanul látni akaró látogatókat. Az elmúlt időszakban hetente indultak csoportok, s mindig száznál többen voltak egy-egy csoportban a résztvevők – közölte.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.