V. Széchenyi Futam – Építsük a jelenben a jövőt

Az Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, közismert nevén a Széchenyi Futamot ötödik alkalommal hirdeti meg az Alternatív Hajtású Járműsport Szövetség és az INNO-MOBIL Sportegyesület a Széchenyi István Egyetem közreműködésével.

A verseny elsődleges célja, hogy a résztvevő csapatok technológiai elképzeléseiket bemutatva, tudásukat egymással is összemérve igazolják az alternatív erőforrások és a környezetbarát üzemanyagok létjogosultságát. A feladat egyszerűen hangzik, ám igazi kihívás leendő és tapasztalattal rendelkező mérnököknek egyaránt: megépíteni a holnap járművét, amely alacsony fogyasztású, környezettudatos szemléletben épült, s kiállja az idő próbáját – vagyis hosszútávon is üzemképesnek bizonyul.
Számos kategória áll az innovatív elméjű, jelentős kreativitással megáldott csapatok részére a kétkerekűektől a prototípusokon keresztül a versenyautókig. A városi felvonulással és látványos szakmai bemutatókkal fűszerezett futamra egyetemi, főiskolai, középiskolai és egyéni csapatok jelentkezhetnek. Nevezni a verseny honlapján keresztül lehet, a határidő 2010. február 1. A tervdokumentációkat ugyanezen hónap végéig, 2010. február 28-ig kell a szervezőkhöz eljuttatni.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.