Az idén 390 millió forintot költ energia-megtakarítást célzó beruházásokra Kaposvár; a programot Szita Károly polgármester jelentette be hétfőn – közölte a település önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának (ÖS) honlapján.

Energia-megtakarítási programot hirdetett Kaposvár

Az idén 390 millió forintot költ energia-megtakarítást célzó beruházásokra Kaposvár; a programot Szita Károly polgármester jelentette be hétfőn – közölte a település önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának (ÖS) honlapján.

A közlés szerint a somogyi megyeszékhely a közvilágítási rendszer részbeni cseréjével, valamint a cukorgyári biogáz felhasználásához szükséges vezeték megépítésével évente 75 millió forintot takaríthat meg.
A tervek szerint a közvilágítási lámpatestek – eddig visszamaradó – negyedét is energiatakarékosra cserélik, továbbá elektromágneses átalakító berendezéseket is telepítenek.

Kaposvár a beruházások támogatását kérve pályázatot nyújtott be, előbbinél 25 millió forintot ítéltek meg, utóbbinál még nem döntött az állam, ám legfeljebb 20 százalékos lehet a támogatás mértéke. A polgármester szerint a jövőben el kell érni a legalább 50 százalékos támogatási arányt.
Az energiaköltségek csökkentését szolgálja a cukorgyárral kötött megállapodás. Ennek értelmében a város jelentősen olcsóbban juthat a biogázhoz, mint amennyiért most vásárolja a földgázt. A 95 millió forintért megépítendő gázvezeték négy év alatt térül meg.

Ajánlott tartalom

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.