Fényenergia szentjánosbogártól

A szentjánosbogár különös ragyogása mostanság stratégiai fontossággal bír az Egyesült Államokban: maga a Pentagon foglalkozik azokkal a tudományos kísérletekkel, amelyek hatékony fényenergia előállítását célozzák biomimikri által.

És ha ez a tény még nem lenne elegendő a fontosság bizonyítására, a munkálatok hátterét a legtekintélyesebb, újítóknak szánt alap, a Presidential Early Career Award for Scientists and Engineers garantálja. (Aiolus News)
A szentjánosbogarak egy biokémiai reakció útján termelnek fényt, amelyben egy fénykibocsátó vegyület, a luciferin, valamint a luciferáz nevű enzim vesz részt. A luciferint több mint 60 évvel ezelőtt különítették el először laboratóriumi körülmények között, de mindeddig a kutatók nem találták meg a módját, hogy miként lehetne kiterjeszteni hatékonyságát. Az egyik legnagyobb akadály az volt, hogy miként lehet egy biológiai anyagot egy nem-biológiai felszínhez csatolni úgy, hogy a folyamatban nem vesszen el sok energia.

A Syracuse University College of Arts and Sciences kutatói olyan félvezetőt fejlesztettek ki, amely kadmium-szelenid nanorudakból áll, ezeket pedig kadmium-szulfid veszi körül. Ezeket az anyagokat elsősorban olyan elektronikus eszközökhöz használják, mint a számítógépek, napelemek és LED-lámpák. A Connecticut College tudományos csapata által genetikai úton létrehozott luciferázt egy kémiai folyamattal a nanorudak felszínéhez csatolják. Luciferin hozzáadásával az így bevont nanorudak fényt bocsátanak ki. A kadmium-szelenid mag méretét és a rúd hosszát megváltoztatva a team képes volt olyan színeket, zöldet, narancsot és vöröset előállítani, amelyekre a szentjánosbogarak képtelenek. A fényenergia hatékonysága pedig 20-30-szorosa a korábbi kísérletekének. Természetesen hosszú még az út addig, amíg ezt a módszert a mindennapi gyakorlatban alkalmazni lehet. Ehhez a következő lépés elérni, hogy ez a kémiai reakció, és az általa generált fény, hosszan tartó legyen.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.