Klímacsúcs – 18 ezer kilométert kerekezett Koppenhágáig

Ausztrália keleti partjaitól 18 ezer kilométert tett meg kerékpáron Koppenhágáig, az ENSZ klímacsúcsának helyszínéig egy ausztrál férfi.

Kim Nguyen útja Kelet-Timoron, Indonézián, Kínán, Mongólián, Kazahsztánon, Grúzián, Törökországon és európai országokon át vezetett a dán fővárosig. Elmondása szerint az erőt próbáló kerekezés alatt megtapasztalhatta az éghajlatváltozás hatásait, az özönvízszerű esőzésektől egészen a Góbi sivatag terjeszkedéséig.
Az ausztrál kerékpárosnak már rögtön az út elején, Kelet-Timoron megdöbbentő élményekben volt része. “A földművesek arról beszéltek, hogy már három éve nincs elegendő termés, mert kevés az eső, ha pedig mégis esik, akkor özönvízként csap le” – idézte fel élményeit Nguyen.

A klímacsúcsra vezető út nem volt mentes a nehézségektől és a hatóságok által támasztott akadályoktól. Nguyen térdfájdalma miatt Mongóliában még a feladásra is gondolt, Kínában és Kazahsztánban pedig vonattal kellett megtennie az út egy részét, mert lejáró vízuma miatt sietnie kellett. Ráadásul úgy tűnt, hogy kerékpárja hatezer kilométer megtétele után felmondja a szolgálatot.
A férfi hozzávetőleg 3,3 millió forintnak megfelelő összeget költött tervének megvalósítására. Útközben több környezetvédő szervezet tagjaival kötött barátságot. “Egy idő után megfogalmazódott bennem, hogy az ember egyedül egy biciklin – még ha Koppenhágába tart is – nem sokat tud elérni” – mondta az ausztrál.
A visszaútra való pénzt Európában akarja összegyűjteni

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.